Minősített emberölés kísérlete miatt állítja bíróság elé a Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészség azt a nőt, aki tavaly júniusban a téveszmétől vezérelve rágyújtotta a házat az alvó élettársára. A férfit a körzeti megbízott menekítette ki a füsttel teli épületből.
Négyessyné Bodó Marianna, a Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészség szóvivője a lapunknak küldött közleményében azt írta, hogy a nő több mint tíz éve élt az élettársa házában egy Kiskőrös közelében lévő nagyközségben.
A nő hangulatingadozásai és az anyagi nehézségek miatt gyakran veszekedtek egymással. A férfi 2023 decemberében szívességből befogadta otthonukba az épp lakhatási problémával küzdő ismerősét, ami miatt a párja megharagudott rá. A nő ettől fogva agresszívabbá vált, gyakran szidta és megöléssel fenyegette az élettársát.
Emiatt a kora reggeli órákban lelocsolta a bejárati ajtót és a közelében lévő padot használt étolajjal, majd meggyújtotta és elhagyta a helyszínt. Az égésgyorsítónak köszönhetően a bejárati ajtó, valamint a környezetében lévő lomok gyorsan lángra kaptak. A tűz átterjedt az ereszaljra és a tetőzetre is. A szobában eközben alvó férfit a helyszínre riasztott körzeti megbízott ébresztette fel és menekítette ki a füsttel teli épületből. Az eset során senki sem sérült meg.
Az ügyészség kényszergyógykezelés elrendelését indítványozta a különös kegyetlenséggel, védekezésre képtelen személy sérelmére elkövetett emberölés bűntettének kísérletével vádolt nővel szemben.