Élő Belföld

„A mocskos hatalom keze megremegett” – Puzsérék az ellehetetlenítési törvény ellen tüntettek a Kossuth téren

Mohos Márton / 24.hu
Mohos Márton / 24.hu
Az átláthatóságinak nevezett törvénytervezet ellen hirdettek tüntetést kedd esete hat órára a Kossuth térre. A rendezvényen művészek, véleményformálók, újságírók – az előzetes hírek szerint összesen huszonhárman – szólalnak fel. Noha a múlt héten Kocsis Máté bejelentette parlamenti szavazás elnapolását, amire a tervek szerint épp most került volna sor, a tiltakozást nem halasztották el, és ezreket várnak a Parlament elé.

Aránylag sokat eljöttek a Kossuth térre

Már a tüntetés meghirdetett kezdete előtt elég sok ember érkezett a térre. A Parlament előtti, sötétszürke díszkővel kiratott terület mostanra nagyjából fél is telt.

Ritka az ilyen kezdés hasonló tüntetések esetén.

A 2-es villamos egyelőre, ha óvatos tempóban is, de közlekedik.

3 fotó

Mi az az „átláthatósági” törvényjavaslat?

Pontosan négy héttel ezelőtt, május 13-án nem sokkal éjfél előtt Halász János fideszes országgyűlési képviselő nyújtott be egyéni képviselői indítványként egy törvényjavaslatot, amely elfogadása esetén első ránézésre is alkalmasnak tűnik a civil társadalom és a kormánytól független média ellehetetlenítésére.

Ha a jelenleg ismert formájában fogadnák el, akkor a törvény az úgynevezett „külföldi finanszírozásra” hivatkozva tehetne tönkre „közéletet befolyásoló” szervezeteket, és mindezt az „átláthatóság” nevében. Az orosz mintára készült törvényjavaslat a megbélyegzésen túl a Szuverenitásvédelmi Hivatal által úgymond „jegyzék be vett” szervezetek pénzügyi ellehetetlenítésére is lehetőséget teremtene.

A törvényjavaslatot – bár egyéni képviselői indítványként nyújtották be, később 114 kormánypárti országgyűlési képviselő – köztük Orbán Viktor miniszterelnök is a nevére vette

Május 27-én az Országgyűlés igazságügy bizottságának fideszes többsége még egyet csavart a törvénnyel, elfogadtak ugyanis egy olyan módosítást, amelynek értelmében a majd később „jegyzékbe vett” szervezetek esetében már a tavalyi személyi jövedelemadó után felajánlott 1 százalékos támogatásokat is visszatartanák, pontosabban önkényesen a Batthyány-Strattmann László Alapítvány a Gyógyításért számlájára irányítanák át.

A javaslat ellen az Európai Bizottság is felemelte a szavát, de a kormány azzal reagált, hogy nem tehet semmit, mivel azt egyéni képviselői indítványként nyújtották be.

A múlt héten szerdán Kocsis Máté, a Fidesz-KDNP frakcióvezetője váratlanul bejelentette a törvény parlamenti szavazásának elnapolását, amelyet a tervek szerint éppen ezen a napon tartottak volna meg. Az indoklás szerint még a kormánypárti frakcióban is vita van a helyes eszközöket illetően, de érkeztek bírálatok a törvényjavaslatra vonatkozóan a Magyar Bankszövetségtől, a Magyar Reklámszövetségtől, a Sándor Palotától, a Magyar Ügyvédi Kamarától és a lapkiadóktól is.

A törvényjavaslat elnapolásának körülményeiről itt írtunk részletesen.

Kapcsolódó
A Fidesz belső vitára hivatkozva napolta el az ellehetetlenítési törvény elfogadását, de még meghosszabbíthatja Bicskéig
Bár a döntés indokaként a belső viták és az érdemi szakmai ellenérvek kerültek elő, legalább ilyen erősen felsejlik az a szándék, hogy elnyújtsák a tervezetről és a mögöttes szándékról szóló vitát.

Hadházy Ákos a Kossuth térre hívta a követőit

A keddi Kossuth téri tüntetést Hadházy Ákos, független országgyűlési képviselő is a nevére vette, és arra biztatta támogatóit, hogy csatlakozzanak a rendezvényhez a Kossuth téren.

A képviselő így folytatja a tavasz kezdet óta rendszeressé tett kedd délutáni tiltakozás-sorozatát, amelyet a gyülekezési jog szigorítása, mások mellett az arcfelismerő szoftverek tüntetők elleni alkalmazásának lehetősége miatt indított.

„Úgy fárasztják a társadalmat, mint a horgász a halat”

A törvényjavaslat visszavonását Puzsér Róbert taktikai lépésnek nevezte. Szerinte a visszavonással nem változott semmi, attól ez még ugyanaz a kormányzati politika.

„Úgy fárasztják a társadalmat, mint a horgász a halat. Egy kicsit feszít a zsinóron, egy kicsit lazít a zsinóron (…), és a szegény naiv magyarság, amikor éppen lazítva van a zsinóron, azt képzeli, hogy megoldódtak a problémái, az ügye megoldódott” – fejtette ki horgászhasonlatát az interjúban Puzsér, aki szerint erőt kell mutatni, mert ez a hatalom csak az erőből ért.

Annak a világnak van vége, hogy Rogán Antal vagy Kocsis Máté azzal manipulálja a pillanatot, hogy visszavon vagy elhalaszt egy szavazást

– írta le a tiltakozásuk lényegét a főszervező.

Puzsér szerint ideje, hogy a magyar társadalom felelősséget vállaljon önmagáért, kézbe vegye a politikát, és ideje, hogy a civil társadalom kontroll alatt is tartsa azt.

Miért Polgári Ellenállás a tüntetés neve?

Puzsér Róbert főszervező vasárnap interjút adott a Kontroll.hu Youtube-csatornájának, melyben mélyebb kontextusba ágyazta a keddi eseményt. A tiltakozásnak – mint mondta – a Polgári Ellenállás nevet adták, mert szerintük az Orbán-rendszer a polgári társadalmat üldözi és a feudalizmust restaurálja, így vele szemben a polgári társadalom–feudalizmus tengelyen lehet szembehelyezkedni. A tüntetők értelmezése szerint a feudális önkény ellen és a polgári társadalomért tiltakoznak.

Puzsér szerint Orbán Viktor miniszterelnök Magyarországot orosz ütközőállammá akarja tenni, egy második Fehéroroszországgá, ezért nincs „hova hátrálni”. Azt mondta: az országnak a nyugati szövetségesi rendszerből való kivezetése és a Kelethez csatolása van napirenden, és ezt meg kell akadályozni, mert lehet, hogy jövőre már késő lesz.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik