Belföld

Büntetőeljárást indított a rendőrség, miután a momentumosok vörös festéket locsoltak Szuverenitásvédelmi Hivatal kerítésére

Momentum Mozgalom / Facebook
Momentum Mozgalom / Facebook

Büntetőeljárást indított a Budapesti Rendőr-főkapitányság, miután a momentumosok vörös festéket locsoltak péntek reggel a  Szuverenitásvédelmi Hivatal kerítésére. A momentumusok így tiltakoztak a Fidesz által szerda hajnalban benyújtott, úgymond „a közélet átláthatóságáról” szóló törvénycsomag tervezete ellen.

A BRFK az esettel kapcsolatos közleményében azt írta péntek délután ötre volt bejelentve egy gyűlés a  Szuverenitásvédelmi Hivatal, de már reggel kilenckor megjelent egy csoport a helyszínen.

Azt írták. hogy a főbejáratnál festékkel öntötték le kerítést, és akadályozták a bejutást a hivatalba. A rendőrök igazoltatták a jelen lévőket, a BRFK rongálás bűncselekmény gyanúja miatt indított eljárást.

A Fidesz által benyújtott törvénytervezet szerint listázhatnák a „szuverenitást veszélyeztető” civileket és a szabad sajtót. A célzott civilek közé sorolható Transparency International Magyarország jogi szakértője szerint a javaslat nem rendelkezik „a jog méltóságával és minőségével”, amivel a listára felkerülő szervezetek mellett azok vezetőit is megpróbálhatják sarokba szorítani.

A politológusok szerint a Fidesz a Lex Lánczit elsősorban a társadalom megosztottságának fokozására, a nyilvánosság elárasztására, illetve a baloldaliak és a liberálisok hergelésére használhatja.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik