HIRDETÉS
A következő élő közvetítés része Orbán Viktor: Magyarországon sosem lengettek Hamász-zászlókat

Orbán: Az ICC-ből politikai bíróság lett

Szajki Bálint / 24.hu
Szajki Bálint / 24.hu

Orbán a Nemzetközi Büntetőbíróságot szóba hozva arról beszélt, hogy 2001-ben az első, általa vezetett kormány idején írta alá a belépésünket. És szintén az ő kormánya döntött néhány napja Magyarország kilépéséről.

Szerinte „politikai bíróság” lett a Netanjahu ellen elfogatóparancsot kiadó ICC-ből, politikai eszközzé silányították azt, az Izraellel szembeni döntések mutatták meg ezt a leginkább szerinte. Magára adó demokratikus ország ilyenben nem vehet részt, tette hozzá.

Szajki Bálint / 24.hu

A miniszterelnök bejelentette, hogy Szijjártó Péter külügyminiszter még ma a parlament elé terjeszti a kilépésünket az ICC-ből.

Netanjahu röviden megtapsolta kollégája bejelentését, ebben a közönség egy része is csatlakozott hozzá.

Orbán egyébként úgy látja, az izraeli kormányfő érkezése személyes, lelki, vagy ha úgy tetszik, civilizációs látogatás.

Vissza a közvetítéshez
Olvasói sztorik