Belföld

A törvényszék kimondta: a főváros mulasztott azzal, hogy Karácsonynak máig nem találtak helyettest

Mohos Márton / 24.hu
Mohos Márton / 24.hu

A Fővárosi Törvényszék kedden közölte, hogy a Sára Botond vezette Fővárosi Kormányhivatal által indított perben megállapította: a Fővárosi Önkormányzat elmulasztotta a törvényen alapuló határozathozatali kötelezettségét azzal, hogy a Fővárosi Közgyűlés nem választott meg a saját tagjai közül legalább egy főpolgármester-helyettest.

Karácsony Gergely helyettesének (vagy helyetteseinek) kérdése az új közgyűlés októberi megalakulásától kezdve vita tárgya. Habár az ügy hosszú hónapok alatt többször is napirendre került a közgyűlés ülései előtt, ennek ellenére sem sikerült megegyezni egyetlen olyan személyben sem, akinek többsége lehetne.

A főpolgármester számos összecsapás után november végén próbálkozott meg azzal, hogy egyrészt korábbi kihívóját, Vitézy Dávidot jelölte az egyik helyettesének, egy másiknak pedig Kiss Ambrust terjesztette elő, aki az előző ciklusban ebben a pozícióban segítette a munkáját, jelenleg pedig a hivatala főigazgatója. A közgyűlésen aztán az utolsó pillanatban konszenzushiány miatt levették az erről szóló előterjesztést a napirendről.

Sára Botond főispán decemberben jelentette be, hogy mivel a közgyűlésnek a felhívása ellenére sem sikerült főpolgármester-helyettest választania, a törvényes működés helyreállítása érdekében bíróságra megy a kormányhivatal. A fővárosi önkormányzat a per során nem vitatta sem a határozathozatali kötelezettségét, sem annak elmulasztását. Alaki jellegű védekezéssel élt, amiben a bíróság hatáskörét vitatta. Álláspontja szerint továbbá a keresetet nem az önkormányzattal, hanem a közgyűléssel szemben kellett volna a kormányhivatalnak előterjesztenie. A bíróság ezeket az érveléseket nem találta megalapozottnak – derül ki a törvényszék közleményéből.

Az ítélet nem jogerős, azzal szemben a felek a kézbesítéstől számított 15 napon belül fellebbezést jelenthetnek be.

Ajánlott videó

0 seconds of 0 secondsVolume 0%
Press shift question mark to access a list of keyboard shortcuts
00:00
00:00
00:00
 
Olvasói sztorik