Belföld

Ragadós száj- és körömfájás: 1000 tonnányi állattetem megsemmisítését rendelte el a Nébih Bábolna külterületén

A hatóság szerint túl magas volna a messzebbre szállítás kockázata.

Ahogy a 24.hu is beszámolt róla, több mint 50 év után újra megjelent Magyarországon a ragadós száj- és körömfájás (RSzKF). A vírust egy kisbajcsi szarvasmarhatartó telepen azonosította a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) laboratóriuma, ami után az országos főállatorvos azonnali hatósági intézkedéseket rendelt el.

Az Úgytudjuk című portál most Pintér Róbert helyi független képviselő közlésére hivatkozva azt írja, hogy a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) elrendelte, hogy a leölt állatokat a Komárom-Esztergom vármegyében fekvő Bábolna közigazgatási területéhez tartozó külterületre kell szállítani. Eszerint az összesen megközelítőleg 1000 tonnányi súlyt nyomó tetemeket egy Bábolna mellett ásott hatalmas gödörben fogják megsemmisíteni, a cikk képeket is közöl erről.

Pintér Róbert a portálnak azt mondta, egészen jövő hét csütörtökig folyamatosan tart majd az állati tetemek szállítása és égetése. A képviselő ugyanakkor megjegyezte, hogy tudomása szerint a Nébih megelőzőleg nem küldött minderről hivatalos megkeresést vagy értesítést a település vezetésének.

A Nébih a 24.hu megkeresésére az alábbi tájékoztatást küldte:

A ragadós száj-, és körömfájás a nagy gazdasági kárral fenyegető állatbetegségek között is kiemelt jelentőségű, megjelenése esetén azonnali vészhelyzeti eljárások lépnek életbe, melyek jogszabályok által alátámasztottak. A betegség rendkívül ragályos, széllel is terjed, ezért az állati tetemek ártalmatlanítása során az ország távoli részén található hullafeldolgozóba szállítás nagyobb kockázatot jelent, mint a kitöréshez a lehetőségek adta legközelebb lévő területen történő elföldelés.

„A bábolnai terület az ártalmatlanítással megbízott cég olyan saját legközelebbi területe, ahol korábban is kerültek elföldeléssel történő ártalmatlanításra állatok” – írják. „Az elföldeléssel történő ártalmatlanítás továbbra is az állati tetemek ártalmatlanításának elfogadott és biztonságos módszere amennyiben a szállítás a fertőzés közvetítésében túlságosan nagy kockázatot jelentene.” Arra a kérdésünkre, hogy értesítették-e az érintett település önkormányzat, a hatóság válasza nem tért ki.

Ha egy állat is érintett, a telep összes párosujjú patását fel kell számolni

A ragadós száj- és körömfájás egy rendkívül fertőző vírusos betegség, amely főként a hasított körmű állatokat (például: szarvasmarha, sertés, juh, kecske, bivaly, vadon élő kérődzők) támadja. A betegség fő tünetei közé tartozik a láz, az étvágytalanság, a nyálzás és a hólyagok megjelenése a szájban, illetve a lábvégeken. A ragadós száj- és körömfájás emberekre nagyon ritkán terjed át, az állatállományokban azonban rendkívül nagy ragályozó képessége és gyors terjedése miatt megjelenése súlyos gazdasági következményekkel jár. A fertőzött állatokat nem lehet kezelni, így, ha egy gazdaságban akár csak egy állatnál is megerősítik a betegséget, az összes párosujjú patást fel kell számolni. Először a 444 szemlézte a megyei lap, a Kisalföld megrázó tudósítását: eszerint az éhező és duzzadt tőgyű állatok hangosan bőgnek a telepen a halálukra várva.

Ide kapcsolódó hír, hogy a járvány megjelenése miatt Győrben (ami kimondottan közel van a fertőzés gócpontjaként azonosított Kisbajcshoz és Bábolnához is) az állatok egészségügyi védelme érdekében további intézkedésekig nem nyit ki a helyi állatkert.

Kapcsolódó
Vészhelyzet: bezárt a győri állatkert
A járványveszély miatt, az állatok egészségügyi védelme érdekében hozták meg a döntést.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik