A Tisza Párt párt megrengette a kormánypártok támogatottságát, de az idősebbek és a legkevésbé tehetős választók között toronymagasan vezet a Fidesz–KDNP. A Népszava az Iránytű Intézet reprezentatív kutatása alapján. A 6600 ember bevonásával, 3 hónapon át készített felmérés nem a szokásos „pillanatfelvétel”, Magyar Péter, illetve Orbán Viktor táborának összetételét részvételi kedv, életkor, anyagi helyzet és lakóhely szerint vizsgálták tavaly december és idén február között.
A választási részvételüket biztosra ígérőknél – egy évvel a választások előtt – a Tisza Párt 37, a Fidesz-KDNP 33, a Mi Hazánk 5, a Demokratikus Koalíció és a Magyar Kétfarkú Kutya Párt 3-3 százalékon áll. A lapnak Pék Szabolcs, az intézet vezető elemzője kiemelte:
A korábbi 90 százalék fölötti arányról 82-re csökkent a „törzsvoksolók” aránya, míg a Tisza-táborában 92 százaléka ígéri biztosra részvételét. Újdonságnak számít az is, hogy Magyar Péter több százezer olyan emberrel is számolhat, aki az előző parlamenti választáson otthon maradt, esetleg soha nem szavazott – tette hozzá.
A Tisza Párt a 18 és 29 évesek között 35, a 30–39-es korosztályban 23 százalékot ver a Fideszre, a nyugdíjasoknál viszont 47–18 az állás a kormánypárt javára.
Az idősek ráadásul továbbra is a legelkötelezettebb, legaktívabb szavazóknak számítanak. Magyar Péternek muszáj lenne erősödnie ebben a korosztályban
– tette hozzá Pék Szabolcs. Szerinte a fenti adatok Orbán Viktor nemrég bejelentett intézkedéseit is magyarázhatják. A nyugdíjas-áfavisszatérítés a tábor összetartását, a két-és háromgyermekes anyák SZJA-mentessége a munkáshitel a bővítését szolgálhatja.
A Fidesz támogatottsága a legalacsonyabb jövedelműek körében a legkiugróbb, a havi 200 ezres vagy annál is alacsonyabb bevételű háztartásoknál 27 százalékkal vezet a Tisza Párt előtt, amely az átlag feletti jövedelműek között teljesít toronymagasan. Pék Szabolcs ezt általánosnak nevezi, a legkiszolgáltatottabbak ugyanis nagyban függnek az államtól, ezért elkötelezettebbek a hatalom felé. A magasabb jövedelműek függetlenebbek, státuszuk a magasabb iskolai végzettséggel is összefügg. A 8 általános végzettségű és a szakmunkás szavazóknál a Fidesz, az érettségizettek és felsőfokú végzettséggel rendelkezők között a Tisza a legnépszerűbb párt.
Magyar Péter számára nehézség, hogy a falvakban a Fidesz vezet, a választókerületek egy része pedig faludomináns. 2026-ot azonban akár el is dönthetik a kisvárosok, ahol a két párt támogatottsága csaknem azonos, de a legtöbb bizonytalan kisvárosi. Ezeken a településeken erőteljes kampányra lehet számítani, amibe jól illeszkedik Magyar Péter tavaszi országjárása.

