„Tudják egyáltalán, hogy kihez csatlakoztak? Tudják, ki ez az ember?” – csatlakozott ezzel a felvetéssel, Tisza István festménye előtt állva, kávésbögrével a kézében Nagy János, a Miniszterelnöki Kabinetiroda államtitkára a Tisza Párt kongresszusán felszólaló szakértőket támadó fideszes politikusok sorához.
Nagy, mint azt a Telex egy korábbi cikkében írta, Orbán Viktor „jobb kezének” tekinthető, 18 éve dolgozik mellette, egyebek mellett ő kezeli a miniszterelnök levelezését és naptárát is, mégis magázódnak.
„Gondolkodom a Tiszán. Nem fér a fejembe, korábbi katonai, egyházi és sportvezetők hogyan állhatnak egy olyan agresszív ember mellé, aki elárult mindent, ami valaha fontos volt neki: a családjait, a barátait, a politikai közösségét. Sértettségből? Hatalomvágyból?” – elmélkedett a videóban az államtitkár – az „agresszív ember” alatt Magyar Péterre gondolva –, zárásként hozzátéve, hogy „lelkük rajta”.
A Nagy János által említett többi személy minden bizonnyal Ruszin-Szendi Romulusz volt vezérkari főnök, és Kulcsár Krisztián, a Magyar Olimpiai Bizottság korábbi elnöke. Mindketten szombaton csatlakoztak szakértőként a Tisza Párthoz. Felszólalt továbbá Tarr Zoltán, a párt alelnöke és EP-képviselője, volt református lelkész is, ahogy részt vett az aznapi panelbeszélgetéseken a többi tiszás európai képviselő is.
Fodor Lajos, aki az első Fidesz-kormány idején volt a vezérkari főnök, a napokban egy nyilatkozatot is megfogalmazott a honvédség korábbi vezetőinek nevében, amely elhatárolódott Ruszin-Szenditől, mert pártpolitikai rendezvényen szólalt fel. A logikai probléma ezzel csak az, hogy Fodorral együtt több volt vezérkari főnök és tábornok is ott ült 2020-ban Orbán évértékelő beszédén.
A Tisza Párt első kongresszusáról és Magyar Péter évértékelő beszédéről készült egész napos közvetítésünk itt visszaolvasható.