Diáklányokat molesztáló tanár ellen emelt vádat a Mezőkövesdi Járási Ügyészség, írja az MTI.
A Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei főügyészség tájékoztatása szerint a férfi 2017 augusztusa és 2020 júniusa között egy borsodi kisvárosban lévő gimnáziumban tanárként dolgozott. 2019 szeptemberétől egy tizenhat éves diáklánnyal érzelmi kapcsolatot alakított ki, akit az iskolában rendszeresen ölelgetett, oktatási időn kívül találkozott vele és ajándékokat vásárolt neki. A pedagógus legalább három-négy alkalommal szexuális kapcsolatot létesített a lánnyal, aki ebbe beleegyezett. A beleegyezési korhatár Magyarországon a 14. életév, ha valaki betöltötte ezt az életkort, úgy joga szerint szabadon dönthet, hogy kivel, mikor és hogyan létesít szexuális kapcsolatot.
A vádirat szerint a tanár 2023 szeptembere és decembere között egy másik borsodi településen működő szakképző iskolában helyezkedett el, ahol azonban október végétől munkaviszonyának megszűnéséig
Egyiküket az osztályteremben karjánál fogva magához húzta és szexuális cselekményre akarta rávenni, amit a következő napokban megismételt. Novemberben
Az ügyészség a büntetlen előéletű vádlottal szemben börtönbüntetést és közügyektől eltiltást indítványozott azzal, hogy nem bocsátható feltételes szabadságra. (MTI)