Belföld

„Itt faji kérdések nem voltak, nincsenek és nem is lesznek” – válaszok helyett egy Porsche Cayenne-t találtunk Nógrádmegyeren

Adrián Zoltán / 24.hu
Adrián Zoltán / 24.hu
Harmincnégy év után felállították a székéből a polgármesterüket a nógrádmegyeriek. Verbói Gábor nyolc cikluson át vezette a Nógrád vármegyei kistelepülést, ahol Gáspár Győzike családja is lakik. Utódja, a roma Rácz Roland viszont a hivatalba lépésekor üresen találta a polgármesteri hivatalt, mivel mind a hat köztisztviselő lemondott vagy nyugdíjba ment. A kérdések azóta is csak szaporodnak, például egy luxusautó képében.

Nagy felfordulást okozott tavaly az önkormányzati választás Nógrádmegyeren. A korábbi polgármester, Verbói Gábor a rendszerváltás óta vezette az etnikailag vegyes, ezeregynéhány fős Nógrád vármegyei falut. Az új polgármester a környék egyik ismert vállalkozója, Rácz Roland büszke romaként állt a választások elé, és a szavazatok több mint 45 százalékával magabiztosan nyert.

A gondok látszólag ekkor kezdődtek.

Október közepén az ATV riportja alapján lapunk is beszámolt arról, hogy az új polgármester a hivatalba lépésekor azzal szembesült, hogy köztisztviselők nélkül maradt. A polgármesteri hivatal összes dolgozója ugyanis

lemondott vagy nyugdíjba ment

még az új önkormányzat hivatalba lépését megelőzően.

  • Mi volt az oka a radikális lemondási hullámnak?
  • Miért nem sikerült időben pótolni a köztisztviselőket?
  • Miért nem tájékoztatták a váratlan helyzetről az új polgármestert?
  • Mivel indokolták a lépésüket a távozó önkormányzati dolgozók?

Mindezekről elsőként szerettük volna megkérdezni Verbói Gábort, az azóta már leköszönt polgármestert, de azt közölte, hogy a polgármesteri tevékenységét lezártnak tekinti, a továbbiakban nem foglalkozik a falu közügyeivel, így a kérdéseinkre érdemben nem válaszolt.

Mivel a hivatalba lépő polgármester, Rácz Roland a telefonhívásainkat többszöri próbálkozásunkra sem fogadta, és a hivatal központi email címére küldött érdeklődő leveleink sem értek célt, személyesen látogattunk el a faluba.

Adrián Zoltán / 24.hu

Nógrádmegyer több szempontból is különös falu. Az nyilvánvaló, hogy mindezidáig az egyik legstabilabb önkormányzat működtette a községet, hiszen kevés polgármesternek adatik meg, hogy 34 éven át vezessen egy települést. A falu másik érdekessége, hogy itt lakik az ismert médiaszemélyiség, Gáspár Győző családja – így az édesapja és a testvére is, de maga Győzike is csak a közelmúltban költözött el. Nógrádmegyeren virágzik a vadászati kultúra, a helybéliek közül a legtöbben az ismertebb vadászok közül Bodrogi Gyula színművész nevét emlegették. A vadászat ma is fontos szerepet játszik a falu közösségének életében.

A teljes cikket előfizetőink olvashatják el.
Már csatlakoztál hozzánk? Akkor a folytatáshoz!
Ha még nem vagy a 24 Extra előfizetője, ismerheted meg a csomagokat.

Már előfizető vagyok,

Ajánlott videó

Olvasói sztorik