Magyar Péter volt az ATV Egyenes beszéd című műsorának vendége hétfő este.
Magyar azzal kezdte, hogy mindjárt a Orbán Viktor indiai utazását vette célkeresztbe. Azt mondta, mi „nem utazunk Indiába, nem fedezzük fel a dzsungelt, főleg nem közpénzen.” Szerinte az előre hozott választást, Magyarország helyzete indokolja. „2008-ban, de 2006-ban is Orbán Viktor előre hozott választást követelt. Ha ez történt volna, akkor Magyarország nem esett volna szét Gyurcsány Ferenc kormányzása alatt.”
Szerinte jelenleg kritikus helyzetben van Magyarország. Azt mondta a Tisza Párt elnöke, hogy a magyarok 70 százaléka szerint rossz irányba mennek a dolgok, 60 százalék kormányváltást akar, és ekkor – tette hozzá – megy el a kormányfő Indiába. „Várom a választ, hogy mennyibe került ez az út”. Magyar azt is feszegette, hogy miért kell ezt eltitkolni, és ha Orbánnak van ideje hetekig Ázsiában pihenni, akkor mi szükség van rendeleti kormányzásra.
Esik szét az ország, háború van, mélyponton a forint. És akkor a hajóskapitánynak nem az a dolga, hogy a hajóhídon álljon?
Hozzátette: „nem értem, miért kellett eltitkolni ezt az utat.” Magyar később azt is mondta, hogy “elveszítettünk 416 milliárdot forintot, és akkor Orbán Viktor elmegy Indiába?” Magyar azt is mondta, hogy nyilvánossá kell tenni, az utazás költségeit, és azt, hogy milyen repülőgéppel utazott Indiába a miniszterelnök. Szerinte Medgyessy Péter 2003-as kubai útja szintén visszás volt, de Orbán vagyonnyilatkozata szerint a miniszterelnök nem gazdag ember.
Magyar jelezte: a Tisza készen áll a kormányzásra, több ezer szakértő segíti a munkájukat, már 1200 Tisza-sziget van az országban, 60 munkacsoport dolgozik a pártban. „Mindenki az Orbán-Gyurcsány-korszak végére készül, sokan megkerestek”. Megjegyezte: „lezárjuk az Orbán-Gyurcsány-korszakot”, ez pedig úgy történik, hogy lesz új legfőbb ügyész, csatlakozik az ország az uniós ügyészséghez, az uniós támogatást hazahozzák időarányosan.
Arra a kérdésre, hogy mit szól ahhoz, hogy épp Gyurcsány nyújtotta be a parlamentnek, hogy legyen előre hozott választás, Magyar azt mondta:
Jót nevettem ezen. Mindenki tudja, hogy van egy paktum Orbán és Gyurcsány közt. Nincs Orbán Gyurcsány nélkül, és ez igaz fordítva is.
Magyar Péter korábban közösségi oldalán kérdezett az indiai úttal kapcsolatban:
- „Miért posztolta december végén az irodájából, hogy a meló sosem ér véget, miközben több hetes indiai luxusutazásra ment?”
- „Miért titkolta el az utazást, hasonlóan Medgyessy Péter 2003-as kubai utazásához? Medgyessy esetében erősen kifogásolta a Fidesz a titkolózást és a luxust. Érte önt is hasonló kritika a saját pártja részéről?”
- „Miért hagyja el a parancsnoki hidat több hétre a magyar miniszterelnök háborús veszélyhelyzet és rendkívüli jogrend idején, egy éven belül sokadszor?”
- „Mennyibe kerül a magyar adófizetőknek az ön újabb többhetes luxusmagánprogramja? Mennyibe kerül a biztonsági és egyéb kíséretének az utaztatása és elszállásolása? Nem érzi pofátlanságnak, hogy az önök által okozott megélhetési válság közepén ön helyett több tízmillió forintot a magyar adófizetők fizetnek ki?”
- „Állami fenntartású repülővel utaztak Indiába?”
- „Önnek azt jelenti a repülőrajt, hogy a karácsonyi szünetre még ráhúz egy több hetes ázsiai kiruccanást?”
- „Az ön nyaralása miatt 4 hétig nem tartanak kormányülést? Ennyire nincs Magyarországon megoldandó probléma? Ki helyettesíti a távolléte idején?”
- „Hallotta, hogy mióta kiruccant Maugli földjére, már másodszor emelkedik a benzin ára, és vannak olyan élelmiszerek, amelyeknek január 1-től újabb 30%-kal emelkedett az ára, miközben önök 3,2 %-kal emelték a nyugdíjakat?”