Kincses Gyula a Népszavának azt mondta: a kormányzatnak erre a három fő problémára még idén megoldást kellene találnia, ám a választásokig ő csak „botránykerülő lázas semmittevésre” számít, a ciklus vége felé komolyabb dolgokba senki nem mer belevágni. Az egészségügyben még a szakmailag indokolt átalakítás is konfliktushoz vezet az elején, miközben eredmény csak később várható.
Másrészt az átalakításhoz, átszervezéshez pénzre van szükség, az meg nincs. Sok pénzért balhét venni: ez nem a választás előtti időszak vágya.
A Magyar Orvosi Kamara (MOK) volt elnöke szerint ezért csak kisebb, amúgy hasznos, de pénzbe nem kerülő korrekciók várhatók.
Ugyanakkor úgy vélte: a köz- és a magánellátásban lehetővé kellene tenni, hogy legálisan oda-vissza lehessen utalni a beteget, illetve azt, hogy az állami egészségbiztosító szabadabban vehessen szolgáltatást a magánszférától. Megfontolandónak tartaná, ha a közegészségügyben személyes szolgáltatás lenne az orvosválasztás, akkor a professzor sem rohanna a magánegészségügybe pénzt keresni. az orvos és a kórház pénzénél maradna, a beteg csak töredékét fizetné a magánegészségügyi díjaknak – tette hozzá.
Kincses Gyula a gyorsan megoldandó problémák közé sorolta, hogy az ellátások zöme a szakmailag indokoltnál egy szinttel feljebb történik, mert hiába van szakvizsgája példája egy adott szakmában a háziorvosnak, nem végezhet szakellátási feladatot, tovább kell utalnia a betegét. E téren vannak biztató jelek, a kormány tárgyal arról, hogy az alapellátásban is elismerjenek bizonyos kompetenciákat. Szerinte több évtizedes félelem, hogyha szabadabbá teszik a háziorvosok receptírási, beutalási lehetőségeit, akkor azzal élnek is, ami lyukat üthet a gyógyszerkasszán, ahogy decemberben is. Ha viszont minden ellátás a helyére kerülne, ki kellene mondani, hogy nincs szükség ennyi kórházra, telephelyre. Ehhez előbb az alapellátást kell megerősíteni, amivel máig adós a kormány. Megismételte, hogy jelenleg 940 betöltetlen praxis van, ami azt jelenti, hogy a körzetek 14 százalékában nincs állandó orvos. A gondot a praxisok méretének növelésével, összevonásokkal lehetne megoldani, ám a körzetek megszüntetéséhez megint politikai bátorság kell, ami nem a választási időszak sajátja.
A hivatalos kommunikációval ellentétben kapacitásszűkítés, intézménybezárás van, csak nem egy látható, az egyenlő hozzáférést biztosító kormányzati terv alapján, hanem spontán, amikor nincs elég ember. Az egészségpolitikának szüksége lenne egy vízióra, ám a kormány ezzel makacs módon adós maradt, noha a spontán folyamatok miartt egyre inkább sérül az egyenlő hozzáférés az ellátáshoz.
