Visszaélésekkel gyanúsítják a balatonfüredi Szent Benedek Gimnázium, Technikum és Kollégium egyik apácáját, írja a Válasz Online. A nővért a Magyar Bencés Kongregáció Pannonhalmi Főapátsága által fenntartott intézményből eltávolították, egyházi vizsgálatot indítottak vele szemben, és a rendőrség névtelen bejelentés után megkezdte a tanúkihallgatásokat is.
A hittantanár, valamint gyermek- és családvédelmi tanácsadó végzettségű apáca a Nyolc Boldogság Közösséghez tartozott. A középiskolába két éve került, ahol tanítási időben hitéleti munkát végzett, este a kollégiumban dolgozott. A nővér ellen a fenntartó pannonhalmi főapáthoz idén nyáron érkezett bejelentés.
A pannonhalmi főapát mai nap kiadott közleményében azt írja, nem találtak bizonyítékot arra, hogy „szerzetesnővér a hatályos egyházi jogszabályok alapján elkövetett volna szexuális cselekményt akár kiskorú, akár nagykorú személlyel”, ugyanakkor „a meghallgatottak elmondásából bizonyosságot nyert, hogy a nővér cselekedetei súlyos botrányt okoztak, ezért a bizottság javasolta a megszentelt élet intézményéből való elbocsátásának kezdeményezését”. A közlemény szerint a nővér visszaélt a hatalmával, verbális és lelki abúzust követett el és mérgező légkört alakított ki.
A Válasz Online úgy tudja,
A lap tanárok és a diákok egybehangzó beszámolói szerint azt írja, az apáca különösen bizalmas kapcsolatot alakított ki a kollégiumban lakó egyik tanulóval és annak szűk körével, a többieket pedig megalázta. Feltűnően sok időt töltött két fiúszobában, a 22 órai villanyoltás után is, valamint, ha megkérték, cigarettát és alkoholt vásárolt a kiskorú diákoknak. A közös iszogatásokra rendre maga szolgáltatta az alkoholt. A nővér rendkívül kritikus volt a lányokkal, gyakran lekurvázta őket. Nem fogadta el azt sem, hogy az általa pártfogolt fiú párkapcsolatba lépjén lányokkal, volt barátnőit rendre zaklatta, annak ellenére, hogy a szülők figyelmeztették rá, hogy ne folyjon bele a diákok magánéletébe. Az érintett fiúval való kapcsolata idővel érzelmi függőségbe csapott át: édességet vitt neki a szünetekben, simogatta, puszilgatta az udvaron. Sőt, a lap szerint
A nővér egyházi, szerzetesi elbocsátása folyamatban van.