Elfogták azt a 28 éves zalaegerszegi férfit, aki azzal fenyegette meg Zimány Lindát, hogy megfojtja az anyjával együtt. Olyanokat írt a népszerű modellnek többek közt, hogy az összes celebnek meg kell döglenie, és ő majd igazságot tesz ebben az országban.
A saját magát csak „Martin királynak” hívató férfit Belgiumban fogták el, és repülővel szállították Magyarországra. A férfit őrizetbe vették, a bíróság pedig elrendelte a letartóztatását.
A BRFK személy elleni erőszakos cselekménnyel fenyegetve, folytatólagosan elkövetett zaklatás vétség, valamint terrorcselekménnyel fenyegetés bűntett megalapozott gyanúja miatt folytat jelenleg eljárást T. Martinnal szemben.
A BRFK tájékoztatása szerint a fiatal férfi nemcsak egy modellt fenyegetett meg, hanem egy külföld számról felhívta a Belügyminisztériumot is, és több ezer eurót követelt. Azt mondta, hogy ha a követelését nem teljesítik, akkor bűn- és terrorcselekményeket fog elkövetni.
Zimány Lindát külföldön értük utol telefonon, a népszerű fotómodell nagyon örült a jó hírnek.
Hú, de jó, hogy elkapták és lecsukták. Nagyon örülök neki, mert nemcsak engem, de másokat is fenyegetett. Ő volt az, aki olyanokat írt, korábban hogy »megfojtalak, te ribanc, az anyáddal együtt«. És, hogy felgyújt engem és a barátnőmet is. Azt hittem, hogy ő is Németországból írogatott, mint a korábban elfogott zaklatóm, de úgy látszik, ő Belgiumból üzengetett.
– mondta lapunknak Zimány.
A BRFK közzétette a férfi elfogásáról készült videót, amit ide kattintva nézhet meg. Ebben a férfi beszólt a vele szemben intézkedő rendőröknek is: “Tudod kivel beszélsz? Ebből nagyon nagy problémáitok lesznek, abban biztos lehetsz!” Később pedig amikor a reptéren egy külön helyiségbe kísérték, akkor azt mondta, hogy neki amerikai, orosz és kínai kapcsolatai vannak, és ha valaki bármi olyat mer csinálni, ami neki nem tetszik, akkor Q….a nagy problémák lesznek.
Az őrizetbe vett 28 éves férfi nem tett vallomást a kihallgatása során. A bíróság elrendelte a férfi letartóztatását.