Szerdán a Népszava és a Magyar Nemzet is címlapján hozta, miként vitázott alpári stílusban a Fidesz megmondóembere és a Tisza Párt elnöke egy pécsi gyermekotthon előtt. Mindkét lap győztest hirdetett, a helyzetre pedig jellemző, hogy Török Gábor elemző a ChatGPT alapján arra jutott, már nem lesz szükség elemzőkre.
Ki jött ki jobban?
A győztes kérdése tehát erősen szubjektív. Ha a cél az volt, hogy a saját táborukat megerősítsék, valószínűleg mindketten elérték ezt. Az ilyen vitákban ritkán fordul elő, hogy az egyik fél egyértelműen »vesztesként« távozik, inkább az számít, ki tudja jobban tematizálni a közvéleményt utána.
Török Gábor közösségi oldalán ugyanakkor ezt az elemzést azért azzal még árnyalta, hogy jelezte,
Fülöp Attila államtitkár sokkal profibb és helyénvalóbb kommunikációt folytatott Menczer Tamásnál. Ha nincs az a 20 perc (amit persze mindenki látott, szemben az utána következő résszel), most az lehetne az általános benyomás, hogy a higgadtan beszélő, nyugodt államtitkár mellett Magyar Péter volt az erőszakos és udvariatlan szereplő. Szerinte a Fidesz érdeke is ez lett volna, végül azonban a Tisza Párt elnöke játszotta el a szerepet.
A politikai elemző régóta elhibázottnak tartja, ahogy a Fidesz viszonyul Magyar Péterhez, akiről csak saját keménymagjának mondja el véleményét: agresszív, bármire képes. Török Gábor előzőleg Menczer Tamás pécsi szereplését már hatalmas öngólnak nevezte.