Belföld

Hallotta a telefonban, hogy majdnem megöli kolléganőjét a férje

Vádat emelt a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Főügyészség azzal a férfival szemben, aki tavaly decemberben olyan súlyosan bántalmazta feleségét, hogy életmentő műtétre lett szükség.

A vádirat szerint a férfi ittasan tartózkodott otthon a borsodi családi házukban. A felesége este érkezett haza a munkahelyéről. A férfi különböző tartalmakat nézett a nő telefonján, amit a feleség szóvá tett. Ettől a férfi dühében ordítozni kezdett, majd összetört a konyhában egy széket. Ezután a fotelben lévő nőhöz lépett, majd egyik kezével megszorította az arcát, a másik kezével pedig többször is megütötte. A férfi tudta, hogy a neje vérhígítót szed, de ez sem érdekelte.

Az asszony védekezett, és amikor sikerült kiszabadulnia, akkor gyorsan újra hívta mobilján azt a számot, akivel utoljára beszélt. A munkatársnője fogadta a hívást, akinek elmondta, hogy a férje bántalmazza. A férj segítségkérés közben is ütötte-verte a nejét, amit a munkatársnő hallott, s értesítette a rendőrséget. A bántalmazásnak a helyszínre érkező rendőrök vetettek véget, az asszonyt a mentők kórházba vitték. 

A nő életveszélyes állapotba került, amelyhez hozzájárulhatott az általa szedett gyógyszer hatása. Életét csak az idejekorán elvégzett műtéti beavatkozás mentette meg. Az ügyészség börtönbüntetést és közügyektől eltiltást kért a támadóra azzal, hogy feltételesen se bocsássák szabadlábra.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik