Utoljára az önkormányzati és uniós választás finisében járt Magyar Péter az észak-dunántúli megyeszékhelyen. Akkor azt írtuk: az utóbbi évek legnagyobb szabású ellenzéki rendezvénye Borkai Zsolt szexbotránya után a fideszes városvezető lemondását követelő demonstráció volt, de a Tisza Párt listavezetőjének beszédére összegyűltek száma ezt is magasan felülmúlta.
Ehhez képest némiképp meglepő, hogy
Az általunk megkérdezett ellenzéki politikusok se tudnak róla, hogy lenne Győrben a Tiszának bármiféle hivatalos jelenléte. Feltettük ezzel összefüggő kérdéseinket a párt sajtóosztályának, arról érdeklődve, hogy:- vannak-e a Tisza Pártnak győri, Győr környéki, Győr-Moson-Sopron Vármegyei szervezetei? (Rákérdezve a párt esetleges helyi vezetőinek nevére, elérhetőségére is.)
- Vannak-e ebben a régióban olyan szervezetek, csoportok (civil szervezetek, partnerszervezetek, pártoló tagság stb.) amelyek ugyan nem a Tisza hivatalos szervezetei, de együttműködnek velük?
Kérdéseinkre nem jött válasz, de a Tisza Párt helyi szimpatizánsai azért szóba álltak velünk. Győrben több Tisza Sziget is működik, és több tagot megkérdeztünk, az egyikük pedig hajlandó is volt nevének elhallgatása mellett nyilatkozni a 24.hu-nak.