Belföld

Már hat évvel ezelőtt bepanaszolták a komáromi pedagógust, aki már igazgatóként bukott le szexuális bűncselekménnyel

Már hat évvel ezelőtt gondok voltak azzal a komáromi pedagógussal, aki idén szeptembertől igazgatóként vezette a helyi Széchenyi István Gazdasági és Informatikai Technikumot, és aki október végén távozott az intézményből, mert a gyanú szerint az iskola egyik diákjával létesített szexuális kapcsolatot.

Az RTL Híradó birtokába került most egy levél, amelyet 14 szülő fogalmazott meg még 2018-ban az iskola vezetésének az akkor még csak pedagógusként dolgozó férfi ellen. A szülők hosszan sorolták a kifogásaikat a pedagógussal szemben. Ezek közül kiemelték, hogy

  • a férfire jellemző volt, hogy erősen szexuális jellegű dolgokra utalgatott az órákon,
  • rendszeresen kereste a kapcsolatot magáncélból egyes tanulókkal internetes oldalakon,
  • és szexuális tartalmú üzeneteket is küldött néhányuknak.

Mindezek ellenére nem küldték el ekkor az iskolából, taníthatott tovább, az intézmény vezetése annyit tett mindössze, hogy elvette tőle azt az osztályt, ahonnan a panaszok érkeztek.

A 24.hu beszámolt korábban a komáromi iskolában történekről, közte arról is, hogy az igazgató lebukása után a tanári kar egy része állítólag megpróbálta eltussolni az ügyet. Később azonban a Komárom-Esztergom Vármegyei Rendőr-főkapitányság megerősítette lapunknak, hogy az intézménnyel összefüggésben „14. életévét betöltött, de 18. életévét be nem töltött személlyel hatalmi vagy befolyási viszonyával visszaélve elkövetett szexuális visszaélés bűntett” gyanúja miatt nyomozást indítottak ismeretlen személlyel szemben. Az igazgató, bár forrásaink szerint tagadta az ellene felhozott vádakat, végül közös megegyezéssel távozott az iskolából.

Kapcsolódó
Hetek óta forrnak az indulatok a komáromi iskolában, ahol szexuális visszaélés gyanújával nyomoznak
A hét elején közös megegyezéssel távozott az állásából egy komáromi középiskola igazgatója, akiről hetek óta az a hír terjed, hogy szexuális viszonyba került az intézmény egyik kiskorú diáklányával. A rendőrség nyomozást indított.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik