A főpolgármester-helyettes személyére vonatkozóan nem lesz napirenden előterjesztés a fővárosi közgyűlés október 30-ai ülésén
– közölte Kiss Ambrus, a Főpolgármesteri Hivatal főigazgatója kedden egy háttérbeszélgetésen. A helyettes előterjesztése a főpolgármester kizárólagos jogköre, rajta kívül más képviselő nem kezdeményezhet szavazást.
A főpolgármester helyettesét titkos szavazáson választja meg a közgyűlés. Karácsony Gergelynek több helyettese is lehetne (az előző ciklusban eleinte öt, majd négy volt), ám az önkormányzati törvény értelmében közülük legalább egynek közgyűlési tagnak kell lennie. A helyettesválasztás körüli vitáról, amely e hónapban már nem juthat nyugvópontra, ebben a cikkünkben írtunk.
Kiss a témában zajló egyeztetéseket nem akarta kommentálni. Elmondása szerint Budapesten kívül is van olyan település, ahol még nem sikerült alpolgármestert választani. Az a jogi folyamat, melynek végén a főispán akár főpolgármester-helyettest is kinevezhet a közgyűlés helyett, Kiss szerint 6–8 hónapig is eltarthat.
Kiss, aki az előző ciklusban Karácsony általános helyettese volt, ám az újraválasztását a Tisza Párt és Vitézyék is ellenezték, elmondása szerint továbbra is vállalná a felkérést, ha érkezne ilyen.
A fővárosi cégvezetők esetében is csak később áll elő javaslattal Karácsony. Azonban az igazgatósági és felügyelőbizottsági tagok személyére a főpolgármester javaslatot fog tenni, mert sokak mandátuma lejár. Erről Karácsony folyamatosan egyeztet a frakciókkal – tette hozzá Kiss.
Visszatérhet a Budapestinfó
Jövő héten szerdán a főváros működési szabályzatáról szavazni fognak. Emlékezetes, hogy az alakuló ülésen a Tisza, a Vitézy Dávid vezette Podmaniczky Mozgalom és a Fidesz frakciója sem akarta elfogadni Karácsony szmsz-módosítását. Akkor a frakciók azt akarták elérni, hogy szavazzanak az új szmsz-hez benyújtott módosítókról is, mivel nem minden pont került be az előterjesztésbe azok közül, amiket a pártok kezdeményeztek. Karácsony ezt nem engedte: amellett érvelt, hogy az önkormányzati törvény értelmében a közgyűlés csak az általa benyújtott szmsz-javaslatról szavazhat.
Kiss elmondta, hogy az szmsz-módosításhoz a főpolgármester több, a frakcióktól érkező javaslatot is elfogadott. A hivatal főigazgatója közölte:
„A főpolgármester eddig is tartott sajtótájékoztatókat, én is állok a rendelkezésükre, de ha azokat az újságírókat, akiket kitiltottak a kormányinfóról, beengedik, mi is készek vagyunk Budapestinfót tartani” – mondta Kiss, utalva a kormányzati tájékoztatókról kitiltott Magyar Hangra. Emellett befogadták az antikorrupciós szoba létrehozásáról szóló fideszes javaslatot is, így mostantól a városházán bárki számára szabadon vizsgálhatók lesznek a fővárosi dokumentumok. Jámbor András ellenzéki parlamenti képviselő Szentkirályi Alexandra javaslatán felbuzdulva minden minisztériumban és állami cégben létrehozna ilyen szobát.
Kiss elmondta, hogy
A közgyűlésen kialakult jogvitával kapcsolatban az alakuló ülésen elhangzott ígérettel szemben a kormányhivataltól egyelőre nem kértek állásfoglalást. Ehelyett a főjegyző megkereste a Közigazgatási és Területfejlesztési Minisztérium közigazgatási államtitkárát: az ügyben Kiss elmondása szerint még levelezés zajlik, de ettől függetlenül az szmsz napirenden lesz. A fővárosnak az az álláspontja, hogy négy ügyben a főpolgármesternek kizárólagos előterjesztési joga van, melyeket módosító indítványokkal egy ideiglenes vagy állandó közgyűlési többség nem hekkelhet meg. Kiss szerint sok település bajban lenne, ha kiderülne, hogy módosítókkal felül lehet írni a településvezetők javaslatait a helyettesük vagy a bizottsági tagok személyére.
Karácsony két közgyűlési ülés között egy személyben is eljárhat, vagyis a képviselőket megkerülve is hozhat döntéseket, amit Vitézy kifogásolt. Kiss elmondta, hogy megvizsgálták a kérdést: szerinte ésszel kell áttekinteni a kérdést, mert nem veszélyeztethetik a város működőképességét. Hangsúlyozta, ezek nem univerzális jogkörök: csak akkor használhatja azokat a főpolgármester, ha az indokolt. A múltban ezeket a kormányhivatal is ellenőrizte, és bár Kiss szerint ez nem egy baráti testület, egyetlen döntésüket sem támadta meg. Kiss elmondta, hogy
Vitézy azt is szerette volna, ha a cégvezetők munkáltatói joga visszakerül a közgyűléshez, ám Karácsonyék ebben a kérdésben sem engednek.
Szentkirályi Alexandra, a Fidesz frakcióvezetője kettőre csökkentette volna a fővárosi bizottságok számát. Ezt a javaslatot nem fogadták el: fenntartják a négy bizottságos modellt. A bizottságok számát így is ötről négyre csökkentették.
A következő közgyűlésen a kormány által javasolt Airbnb-korlátozásra válaszul egy tízpontos lakáspolitikai javaslatról, a diákszervezetekkel folytatott tárgyalásokon megalkotott 24 pontos akciótervről, valamint a kikötői engedélyekre és a digitális reklámelhelyezésekre kiszabott moratóriumokról is szavazni fognak.
A napirendet csütörtökön teszik közzé a főváros honlapján.