Belföld

„Három másodpercetek van kifizetni a 20 ezres bírságot, különben lelövünk benneteket”

police.hu
police.hu

Őrizetbe vettek a rendőrök egy nőt és egy férfit, akik rendőröknek adták ki magukat Siófokon. A Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság közleménye szerint a három fiatalkorú egy bevásárlókocsi előtt lökdöste egymást az egyik üzlet parkolójában, amikor elhaladt mellettük egy autó, amit egy nő vezetett.

Utasa egy férfi volt, aki megfenyegette a fiatalokat, hogy három másodpercük van átadni az okmányaikat, majd kifizetni a 20 ezer forintos helyszíni bírságot, különben fogdába szállítás helyett lelövi őket.

– közölte a rendőrség.

A fiúknál nem volt pénz, egyikük pedig a közeli bankautomatából mindössze 10 ezer forintot tudott levenni, és miután azt átadták, az álrendőrök elhajtottak.

A rendőrök egy nap alatt azonosították és elfogták a feltételezett elkövetőket. A 23 éves, ságvári férfit és a szintén 23 éves élettársát rablás bűntett megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki, majd őrizetbe vették őket és kezdeményezték a letartóztatásukat.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik