Belföld

Csökkentik a sebességhatárt egy forgalmas budapesti útszakaszon

A biztonságosabb közlekedés érdekében a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) és a Budapest Közút folytatja a Fővárosi Közgyűlés által is elfogadott közlekedésbiztonsági stratégiában lefektetett sebességcsökkentési programot.

A BKK azt közölte hétfőn az MTI-vel: az intézkedések célja, hogy kevesebb baleset történjen az utakon és tovább csökkenjen a súlyos és halálos sérülések száma. A stratégia célkitűzései és a közelmúltban elvégzett, adatalapú vizsgálatok alapján először az I. kerületi Attila úton, később más fővárosi kezelésű útszakaszokon is beavatkoznak – közölték.

Kiemelték, a BKK adatelemző munkatársai mesterséges intelligenciát is használó modelljükkel megvizsgálták, hogy melyek azok a stratégiában kijelölt útszakaszok, amelyeknél már önmagában a megengedett sebesség csökkentése is segít elkerülni a súlyos és halálos baleseteket.

Ez alapján először az I. kerületi Attila út Mikó utca és Alagút utca közötti szakaszán – a Mikó utca és a Vérmező út közötti szakasszal megegyezően – 50 kilométer per óráról 40 kilométer per órára módosítják a legnagyobb megengedett sebességet.

Úgy folytatták, hogy az Attila úti tapasztalatokat felhasználva már az ősz folyamán további, a stratégiában szereplő útszakaszokra is kiterjesztik az intézkedést, csökkentik és egységesítik a sebességhatárokat.

Hozzátették, hogy folytatódik a Sulizóna-program, amelyhez eddig három kerület csatlakozott. Az intézmények a kerületi önkormányzatnak jelezhetik csatlakozási szándékukat, az önkormányzatok és a BKK pedig minden szakmai támogatást és tudást megad a sulizóna kialakításához – áll a közleményben.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik