Belföld

Nemcsak vele, de az apjával is lefeküdt – előbbi halálra verte a nőt, mert este az apát választotta

Hat év börtönre ítélte a Miskolci Törvényszék azt a férfit, aki halálra vert egy nőt Miskolcon, azért, mert az asszony nem vele aludt.

A Miskolci Törvényszék közleménye szerint a későbbi áldozat és élettársa ugyanabban az utcában lakott, mint a vádlott, aki édesapjával élt egy házban. Mindannyian rendszeresen italoztak, a nő pedig gyakran veszekedett az élettársával. Ilyenkor az asszony a terheltnél és annak apjánál keresett menedéket, és mindkettejükkel szexuális kapcsolatot létesített.

Két évvel ezelőtt, húsvétkor az asszony italt és élelmiszert tartalmazó táskákkal jelent meg a terheltnél és annak apjánál, később mindhárman ittas állapotba kerültek. A férfi és apja összeveszett azon, hogy a nő melyikük ágyában fog aludni, de a sértett az idősebb férfit választotta.

A fiatalabb férfi ettől dühös lett, és többször fejen, valamint testszerte megütötte az asszonyt, aki emiatt visszaesett az ágyra. Onnan a férfi a hajánál fogva felrántotta és földre lökte, majd a bántalmazást szóvá tevő apját is odébb lökte. Később a férfi az édesapját visszasegítette az ágyba, a nőt pedig a földön fekve hagyta. Ezt követően a nő táskáiból magához vett nyolcszáz forintot és egy palack bort, melyet az udvaron elfogyasztott.

Az elkövető apja észlelte, hogy a nőnek nincs pulzusa, a kiérkező segítség azonban már csak a halál beálltát tudta megállapítani. A büntetés kiszabásakor a bíróság nyomatékos enyhítő körülményként értékelte a férfi büntetlen előéletét, míg súlyosító körülményként vette figyelembe életmódjából fakadó és a cselekmény időpontjában is fennálló, önhibából eredő ittas állapotát, valamint az idős sértettek sérelmére elkövetett bűncselekmények elszaporodottságát.

Az ítélet nem jogerős, az ügyész, a vádlott és védője is három munkanapot tartott fenn a jogorvoslati nyilatkozat megtételére.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik