A következő élő közvetítés része Propaganda elleni tüntetés: Magyar Péter megpróbált bejutni a köztévébe, de nem engedték be

Magyar Orbánnak címzi mondandóját

Mohos Márton / 24.hu
Mohos Márton / 24.hu

Magyar Péter megkérdezte Orbántól, hogyan fogja elmagyarázni Strasbourgban, hogy csak a Fidesz szatelitpártjainak ellenzékijei és a közmilliárdokból kitartott civilszervezetek, mint a Megafon, az Alapjogokért központ, a XXI. századi Intézet propagandistái jutnak be a közmédiába, miközben fizikailag megakadályozzák, hogy a más elveket vallók bejussanak Mordorba.

Orbánnak felrótta azt is, hogy még a kádári diktatúra televíziója sem merte megtenni, hogy ne közvetítse élőben az 1989-es Orbán-beszédet, ahogy a Gyurcsány-kormány alatt is beszámoltak a székházostromról 2006-ban.

Hogy merik megtenni, hogy most elhallgattatják az ellenzéket? Elég volt!

– mondta Magyar, mire skandálásba kezdett a tömeg.

Magyar szerint mindent elhallgatnak, ami az emberek hétköznapi életét érinti, mint az összeomló költségvetés, a zuhanó ipari termelés, 400 forint feletti euró, a 19 ezer milliárdról 55 ezer milliárdra duzzasztott államadósságról, és kitalált ellenfelekkel hadakoznak.

Magyar elmondta, hogy miközben 1309 milliárd forintot költöttek propagandára, 40 milliárd jut évente a MÁV-nál karbantartásra, és egymás után gyulladnak fel a mozdonyaink, törnek el a váltók és még soha nem késtek ennyit a vonatok. Beszélt a pályaelhagyó tanárokról, a kórházak állapotáról, az alul fizetett vízügyesekről, bírósági dolgozókról és a létminimum alatt élő idősekről is.

Orbánnak szegezte a kérdést, hogy miért nem hallanak arról a közmédia nézői, hogy a saját apja gazdagodik a Budapest-Belgrád vasútból, és 600 milliárdért vesznek teljesen feleslegesen irodaházakat a saját vejétől, Tiborcz Istvántól.

Miniszterelnök úr, miért fél 18 éve a nyílt vitától? Miért hazudik a propagandagyárban péntekenként 6 százalékos gazdasági növekedésről?

– kérdezte Magyar.

Vissza a közvetítéshez
Olvasói sztorik