Belföld

Több 11-12 éves kislányt is megerőszakolt egy 54 éves debreceni férfi

police.hu
police.hu

Több 11-12 éves kislányt is megerőszakolt egy 54 éves debreceni férfi. A brutális bűncselekményre azt követően derült fény, hogy a Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Igazgatósága összehangolt akciót szervezett a környékbeli emberkereskedők elfogására. A rendőrök öt helyszínen csaptak le, s hat embert bűnügyi őrizetbe vettek.

A Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság tájékoztatása szerint egy 27 éves hajdúböszörményi nő volt a bűnszervezet egyik vezetője. A fiatal nő könnyű pénzkereseti lehetőséggel kecsegtette a régi és új ismerőseit. Rávette őket arra, hogy szexuális tevékenységet végezzenek, de legtöbbször minden pénzt elvett tőlük a légyottok után.

Vállalkozását azzal bővítette, hogy a már beszervezett kiskorúakat négy férfinak továbbértékesítette, akik ugyancsak szexre kényszerítették kiszolgáltatott áldozataikat. Az elkövetők sok esetben attól sem riadtak vissza, hogy kábítószerrel, alkohollal, gyógyszerekkel, akár fenyegetéssel vagy veréssel vegyék rá a lányokat az együttlétekre alkalmi partnereikkel.

– közölte a rendőrség.

A Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Igazgatósága összehangolt akciót szervezett az emberkereskedők elfogására. És szerda hajnali rajtaütésen sikerült is a kommandósoknak begyűjteni  őket.

police.hu

Az öt kerítőn kívül a bűnügyesek előállítottak egy 54 éves debreceni férfit is, aki a gyanú szerint rendszeresen fizetett a 11-12 éves lányokért, s közülük többel akarata ellenére létesített szexuális kapcsolatot

– fogalmazott közleményében a rendőrség.

A bűnszervezet tagjait emberkereskedelem, a kislányokat megerőszakoló 54 éves férfit pedig szexuális erőszak miatt vették őrizetbe a nyomozók. A bíróság azóta már el is rendelte a letartóztatásukat.

A rendőrök kutatást tartottak a gyanúsítottak otthonaiban, közel 4 millió forintot, több száz vágyfokozó gyógyszert, adathordozókat és kábítószergyanús anyagokat foglaltak le.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik