Távozik pozíciójában Karácsony Gergely kabinetfőnöke, Balogh Samu.
„Nagyon-nagyon régóta jeleztem már a főpolgármesternek, hogy ebben a szerepkörben nem kívánom folytatni” – nyilatkozta Balogh a HVG-nek, aki elmondása szerint maga döntött a távozás mellett.
A lapnak azt is elmondta, hogy motiváltnak tartja magát a budapesti munkával kapcsolatban, azonban az, hogy hol és mikor térhet vissza a munkába, szerinte egyelőre „a jövő zenéje.”
Az Index délután arról írt, hogy Karácsony kirúgta Balogh Samut, akinek a portál szerint Szentirmai Judit veszi át feladatait. Szentirmai 2019-ben került a városházára önkormányzati főtanácsadóként és közigazgatási szakreferensként, korábban pedig Bajnai Gordon miniszterelnöksége alatt a Szociális és Munkaügyi Minisztérium koordinációs szakállamtitkára volt.
Balogh Samuval tavaly készítettünk interjút: