Belföld

Tizenhat tonna kokainnal átitatott fagyasztott gyümölcsöt foglaltak le Nagylaknál

Kokainnal átitatott, 16 tonnányi fagyasztott gyümölcsszállítmányt állítottak meg a hatóságok kedden Nagylaknál a magyar-román határon, a rekordméretű drogfogáshoz szerdán a román kormányfő is gratulált.

A szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészség közleménye szerint kedden egy 33 és egy 36 éves gyanúsított ellen indult nemzetközi kábítószerkereskedelemi miatt bűnvádi eljárás. A gyanúsítottakat szeptember 18-án egy Ecuadorból importált, 16 tonnányi fagyasztott gyümölcsöt tartalmazó konténert vettek át a konstancai kikötőben, majd Nagyenyedre szállították.

Az ebben található 75, egyenként több mint 200 kilogramm tömegű műanyag hordó nagy részét átrakták egy hűtőkamionba és útnak indították Hollandia felé. Négy hordó – 880 kilogrammnyi fagyaszott gyümölccsel – egy nagyenyedi raktárban maradt.  Az MTI beszámolója szerint már egy hete figyelték a gyanúsítottakat a román hatóságok, amelyek végül a nagylaki határátkelőn állították meg és vizsgálták át a Hollandiába tartó hűtőkocsit, ugyanakkor több nagyenyedi helyszínen is házkutatást tartottak.

Megállapították, hogy a fagyasztott gyümölcs kokainnal van átitatva, ezért a szállítmányt lefoglalták és a gyanúsítottak előzetes letartóztatásba helyezését kezdeményezték. A bukaresti sajtó által rekordméretűnek nevezett kábítószerfogásra a szerdai kormányülésen Marcel Ciolacu miniszterelnök is kitért.

Megkezdtük a nagy droghálózatok felszámolását, ugyanakkor az iskolákban a kábítószerfogyasztás megelőzésére irányuló programokat indítunk, az egészségügyi minisztérium pedig kiemelten a kábítószerfüggő fiataloknak nyújtandó segítségre összpontosít

– nyilatkozta a román kormányfő. Catalin Predoiu belügyminiszter szerint több hónapos nyomozati munka előzte meg a rajtaütést. A román rendőrség, csendőrség és határrendészet továbbra is keményen fellép a szervezett bűnözés, kábítószer- és emberkereskedelem, valamint az illegális migráció ellen – ígérte a román belügyminiszer, hozzátéve, hogy tárcavezetőként továbbra is biztosítani fogja a szükséges logisztikai eszközöket és humán erőforrást a szervezett bűnözés elleni harchoz.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik