Belföld

Nyolc évet kapott a 15 éves fiú, aki agyonvert egy idős asszonyt Csermelyen

Nyolc év, fiatalkorúak börtönében végrehajtandó szabadságvesztésre ítélte a bíróság emberölés bűntettének minősített esetei, kényszerítés hatósági eljárásban bűntettének kísérlete és magánlaksértés vétsége miatt azt a fiút, aki tavaly januárban megölt egy idős asszonyt Csernelyen.

A Miskolci Törvényszék közleménye szerint a fiú többször is segített vizet hordani és fát vágni az utcájukban lakó idős nőnek, aki ezt száz-kétszáz forintokkal honorálta. A fiatalkorú kevesellte az összeget, ezért tavaly január közepén kiskorú testvéreivel elment a nőhöz.

Összetűzésbe keveredtek, a vádlott a sértettet veréssel fenyegette, majd kölcsönösen leköpték egymást. Ezután a terhelt az idős nő fülbevalóját kérte, de miután azt nem kapta meg, belökte az asszonyt az ajtón, és egy kiskorú testvérével együtt bement az ingatlanba

A tájékoztatás szerint a fiú értékek után kezdett el kutatni, miközben az asszony szidalmazta a fivéreket. A terhelt erre a földre lökte a nőt. Ezután az elkövető  magához vett egy fadarabot, és azzal az asszony fejét és testét többször megütötte, majd ököllel folytatta a bántalmazást, melynek hatására a nő elvesztette eszméletét.

A fiú kivette az asszony füléből az arany fülbevalóját, emellett magához vett egy mobiltelefont, és testévérével együtt – aki bár szintén a házban volt, passzív magatartást tanúsított – elhagyták a helyszínt. Mielőtt elmentek, a terhelt megfenyegette az udvaron tartózkodó, a cselekményt észlelő kiskorú fiút, hogy “véresre veri”, ha a történtekről bárkinek beszámol.

A fiatal elkövető később visszament a még mindig eszméletlen állapotban lévő nyugdíjas házába, ahol a bottal ismét bántalmazta az asszonyt. A nő belehalt a sérüléseibe. A fiú az előkészítő ülésen beismerte bűnösségét, és lemondott a tárgyaláshoz való jogáról.

A büntetés kiszabásakor a bíróság enyhítő körülményként értékelte a terhelt bűnösségre kiterjedő beismerő vallomását. A fiú és védői tudomásul vették az ítéletet, míg az ügyész három munkanap gondolkodási időt tartott fent.

Kapcsolódó
10 éves öccse előtt verte agyon vájlinggal és téglával a szomszédját a 16 éves öcsödi fiú – letartóztatták
A bűnösségét beismerő kamasz olyan erővel ütötte a nyugdíjast, hogy kettétört a tégla. Drogra kellett neki a pénz.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik