Belföld

Júniusban még senki nem akart polgármester lenni, ma ketten is versengenek

MTI / Krizsán Csaba
MTI / Krizsán Csaba

Kilenc településen tartanak ma időközi önkormányzati választást:

  • Vattán,
  • Kisszekeresen,
  • Rábaszentmihályon,
  • Bajánsenyén,
  • Mesterházán
  • és Rátóton polgármestert,
  • Bozsokon polgármestert és képviselőket,
  • Pakodon egyéni listás képviselőket,
  • Kerepesen pedig egyéni választókerületi képviselőt választanak.

A Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei Vattán Birinyi László és Molnár Sándorné független jelölt verseng a polgármesteri címért. Az időközi voksolást azért írták ki, mert a júniusi önkormányzati választáson az élen szavazategyenlőség alakult ki kettejük között, 239-239 szavazatot kaptak. A júniusban független indulóként 16 voksot összegyűjtő Zentay László nem indul újra. A választói névjegyzékben több mint 700-an szerepelnek.

A Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyei Kisszekeresen négy független jelölt indul a polgármesteri posztért: a júniusi választáson a két legtöbb, 70-70 szavazatot kapott jelölt, Demeter Csabáné és Nagy Barna Géza, a korábbi voksoláson szintén elindult Nagy Róbert, valamint a jelenlegi polgármester, Gyöngyösi Attila Károly. A választói névjegyzékben több mint 400-an vannak.

A Győr-Moson-Sopron vármegyei Rábaszentmihályban azért tartanak időközi polgármester-választást, mert június 9-én a két legtöbb szavazatot kapott jelölt, a független Németh Balázs és Horváth Gábor egyaránt 104-104 voksot szerzett. A mai választáson két független jelölt indul, Németh Balázs és Takács Katalin, a választói névjegyzékben több mint 400-an szerepelnek.

Vas vármegyében Bozsokon, Bajánsenyén, Mesterházán és Rátóton is időközi választás lesz ma. Bozsokon jelöltek hiányában elmaradt az önkormányzati választás júniusban. Most polgármesteri tisztségért két független jelölt indul, Frank-Sziklai Márta és Szelinger Ferenc, a négy képviselői helyért nyolc független jelölt verseng; a választói névjegyzékben több mint 300-an szerepelnek.

Bajánsenyén, Mesterházán és Rátóton azért tartanak időközi polgármester-választást, mert júniusban szavazategyenlőség alakult ki az első helyen végzett jelöltek között. Bajánsenyén Bencsec István, Császiné Kiss Beáta és Pappné Babaics Éva méretteti meg magát a posztért. Júniusban mindhárman indultak a választáson, akkor a hat jelölt közül az utóbbi kettő 110-110 voksot kapott. A három független jelöltre több mint 400-an szavazhatnak.

Mesterházán két független jelölt, Dohi Zsolt és Schmidt László Attila mérkőzik meg egymással a polgármesteri címért, ők ketten indultak júniusban is a választáson. A névjegyzékben mintegy másfélszázan szerepelnek.

Rátóton három független jelölt, Domiterné Molnár Annamária, Fülöp Tamás és Siklér Ferenc Tibor közül választanak polgármestert, ők hárman indultak az általános választáson is. A voksoláson kétszáz helybéli járulhat az urnákhoz.

A Zala vármegyei Pakodon azért lesz időközi választás, mert júniusban nem volt elég jelölt a négyfős képviselő-testület megalakításához. A több mint 700 választópolgár akkor mindössze három jelöltre szavazhatott volna, most azonban már 15 jelölt közül választhatják meg a négy képviselőt.

A Pest vármegyei Kerepesen az 5. számú egyéni választókerületben tartanak időközi képviselő-választást, mert júniusban szavazategyenlőség alakult ki Garami Erzsébet (Összefogás Kerepesért Egyesület) és Lipkovich István (Szeretni, Adni, Támogatni Egyesület) között. A mai voksoláson rajtuk kívül Németh János (független) és Springer Friedrich (MARÉG-Magyarországi Régiókért Egyesület) indul; a választói névjegyzékben több mint ezren vannak.

Szavazni reggel hattól este hét óráig lehet. A Baranya vármegyei Pellérd roma nemzetiségi választói települési nemzetiségi önkormányzati képviselőket választottak volna ma, de a voksolás a szükséges számú jelöltek hiányában elmarad. (MTI)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik