Belföld

Melegpartikra járt és pornóoldalakra is felkerült Bese Gergő plébános, aki megáldotta Orbán Viktor és a Megafon irodáit

„A Szájer-történethez mérhető, csak annál is durvább” – jellemezték kormányközeli források a Válasz Online-nak Bese Gergő dunavecsei katolikus plébános ügyét, akivel kapcsolatban azt írja a lap, hogy a legfelsőbb kormányköröket is megjárta az az akta, ami bizonyítja, hogy melegpartikon vett részt, valamint tartós intim kapcsolatot ápolt más férfiakkal.

A lap munkatársai négy kormánypárti politikussal beszéltek az ügyről, ők egybehangzóan azt állították, hogy videófelvételekkel, telefonos üzenetváltásokkal igazolt sztoriról van szó, illetve hogy a kisfilmek internetes melegpornó-felületekre is felkerültek. Az ügy azért kimondottan kínos a kabinetnek, mert Bese – ahogy a Válasz Online fogalmaz – az elmúlt években az egyik legfőbb képviselője volt annak a „politikai kereszténységnek”, ami a Fidesz érdekeit rendre a hitéleti dolgok elé helyezi.

Bese volt az, aki

  • megszentelte Miniszterelnökségnek helyet adó egykori Karmelita kolostort,
  • valamint a Pesti Srácok és a Megafon irodáit;
  • rendre fellépett az úgynevezett LMBTQ-propaganda ellen;
  • a papi hivatást hátrahagyó, majd coming outoló Hodász Andrást kritizálta;
  • gyakran publikált a KDNP-s Rétvári Bence holdudvarába tartozó Vasárnap.hu-n;
  • vendége volt a kormánypárti eredményváró rendezvényeknek és Orbán Viktor évértékelőinek, minden esetben szigorúan reverendában,
  • a 2022-es választási kampány idején templomban kampányolt a Fidesz-KDNP mellett, olyan kijelentésekkel, hogy ha valaki az ellenzékre szavaz, akkor valójában a falusi templomok tömeges bezárását támogatja;
  • legutóbb pedig a párizsi olimpia megnyitó ünnepségét bírálta – és Orbán tusnádfürdői beszédét is kommentálta – a Mandineren.
Fischer Zoltán / Miniszterelnöki Sajtóiroda / MTI A Miniszterelnöki Sajtóiroda által közreadott képen Bese Gergő házszentelést tart a kormányfő hivatalának otthont adó Karmelita kolostorban 2022. január 6-án. Mellette Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes.

Bese a cölibátussal kapcsolatban is kifejtette véleményét, mondván: azért tartják ellentétesnek az emberi természettel, „mert mindenhol a túlfűtött szexualitással találkozol: nem tudsz megnézni úgy egy filmet, hogy ne legyen benne öt szexjelenet, nem tudsz megnézni úgy egy rajzfilmet sem, hogy ne legyenek benne szexuális utalások. Ha a csapból is ez folyik, akkor elhiszed, hogy enélkül nem lehet élni, pedig igenis lehet.”

Mindezek mellett Tóth Gabi válása kapcsán is megnyilvánult egy évvel ezelőtt. A Demokratának adott interjújában azt mondta:

Az volt a baj, hogy a botrány kirobbanása előtt közvetlenül is hangoztatta a keresztény, családvédő meggyőződését, miközben már benne járhatott a bűnben. Neki kellett volna levonnia a megfelelő következtetéseket. Ki kellett volna állnia, megvallani, hogy elbukott, tisztáznia kellett volna a helyzetet, nem hagyni kétségeket.

A lap elküldte ezt az idézetet Besének több más kérdéssel együtt, a plébános azonban nem válaszolt. A lap kereste Bábel Balázs kalocsa-kecskeméti érseket is, akinek egyházmegyéjében Bese szolgál. A cikk megjelenéséig nem válaszolt, a lap azonban más forrásokból úgy tudja, Bábelt megrázta a Bese-ügy, mert jó kapcsolatban voltak a plébánossal, a kettős életéről viszont nem tudott.

Vele ellentétben reagált a hírekre Magyarország apostoli nunciusa, Michael Wallace Banach. Ő azt közölte: „Az Apostoli Nunciatúra értesült a Kalocsa-Kecskeméti Főegyházmegye papját érintő súlyos vádakról. A kánonjogi előírásoknak megfelelően ezek a vádak azonnal továbbításra kerültek az említett pap ordináriusának, aki mint illetékes egyházi hatóság folytatja le a vizsgálatokat”.

Frissítünk!

A cikk közlése után reagált a Válasz Online megkeresésére a kalocsa-kecskeméti érsek irodája: „Érsek úr Bese Gergő Pétert 2024. szeptember 6-i hatállyal felfüggesztette papi szolgálata alól” – áll a válaszban.

 

Telex cikke szerint már augusztus végén eltiltották Bese Gergőt a médiaszerepléstől, miután az érsek értesült a vádakról. A lap szerint a Pesti Srácok kereste meg az ügyben először a titkárságot.

 

Ugyancsak a cikk megjelenése után Bese felfüggesztette vagy törölte a Facebook-oldalát.

 

Orbán Viktor Facebook-oldaláról pedig törölték azokat a képeket, amiken Bese megszenteli a kormányfő irodáját, vette észre a Telex.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik