Belföld

Sára Botond nem vette át a tüntetők petícióját, akik Iványi Gábor iskoláinak bezárása ellen tiltakoztak

Ahogy lapunk is beszámolt róla, a múlt héten a Fővárosi Kormányhivatal bezáratta az Iványi Gáborhoz tartozó Magyar Evangéliumi Testvérközösség (MET) budapesti iskoláit, nem egészen egy héttel az új tanév kezdete előtt. (Pár nappal később a szegedi intézmény is erre a sorsa jutott.) Most tüntetők egy csoportja vonult a Fővárosi Kormányhivatal épületéhez, ahol egy petíciót akartak átadni Sára Botond főispánnak, arra kérve ezzel, hogy bírálják felül a határozatukat.

A tüntetésen jelen volt Iványi Gábor is, aki, a Telex szerint, arról beszélt, hogy a kormányhivatal azzal indokolta a bezárást, hogy a MET anyagi problémái, pénztelensége veszélyezteti a gyerekeket. Iványi szerint ez valóban így van, de azért nincs elég pénzük, mert a kormány évek óta nem támogatja egyházként a MET-et. Ivány fontolóra vette, hogy feljelenti Pintér Sándor belügyminisztert és Sára Botond  főispánt, utóbbinak egy kérdést is megüzent: „Ha Jézus főispán lenne, akkor mit csinálna?”

Sára Botond, a várakozásoknak megfelelően, nem találkozott a tüntetőkkel, a petíciót egy biztonsági őr vette át, aki, a megígértek szerint, továbbítani fogja az ívet a főispánnak.

Hamarosan videóval jelentkezünk a helyszínről!

Ajánlott videó

Olvasói sztorik