Államtitkár úr, találkozzunk holnap (szerdán) 8:30-kor a Honvéd Kórház VIP osztályán, és mutassuk meg a magyar embereknek, hogy Ön és a kormány tagjai milyen körülmények között gyógyulhatnak, ha esetleg rámegy az egészségükre az ipari mértékű lopás
– írta a kórházi körutat tartó Magyar Péter Takács Péter egészségügyi államtitkárnak szerda esti közleményében.
A Tisza Párt elnöke jelezte, hogy az államtitkár felőle hozhatja a találkozóra „a teljes magyar sajtót és a kormánypropagandát is”.
Magyar azt is írta, örül annak, hogy Takács államtitkárnak elnyerte tetszését „a Karmelita csodás teraszán a grandiózus tűzijáték, amelynek bekerülési költségéből majdnem minden kórházi klímát fel lehetett volna újítani”.
Mint írta, annak már kevésbé örül, hogy a rogáni propaganda elkezdte százmilliókból hirdetni, hogy a magyar kórházakban minden rendben van és hogy a Fidesz kormánynak köszönhetően szinte minden magyar kórház megújult.
A Tisza Párt elnöke kórházi körútja során az utóbbi hetekben ellátogatott a Péterfy Sándor utcai Kórházba, a Heim Pál Gyermekkórházba és a Szent Imre Kórházba is és áldatlan állapotokat talált. Szerdán a Jahn Ferenc Kórház konyhájában készített videót, ahol naponta 600 betegnek főznek ebédet. Mint kiderült, klíma a konyhán sem volt, és ugyanúgy 35 fokot lehetett mérni, mint a krónikus ápolási osztályon és a pszichiátrián.