Hétfőn a felhős tájakon szakadozik, gomolyosodik a felhőzet, és mindenütt kisüt több órára a nap. Délelőtt csökken, majd délután újból növekszik a csapadékhajlam, főleg a Dunántúlon és az Északi-középhegység térségében várhatók záporok, zivatarok, délkelet felé haladva egyre kisebb eséllyel valószínű csapadék – írja a Kiderül.hu. Az északi, északkeleti szél a Dunántúlon a nap nagyobb részében élénk, néhol erős lesz, zivatarok környezetében átmenetileg viharossá fokozódhat a légmozgás. A legmagasabb
A HungaroMet veszélyjelző oldalának tanúsága szerint zivatar, felhőszakadás és magas középhőmérséklet miatt is figyelmeztető előrejelzés van érvényben – az ország teljes területe érintett, a részletekről itt tájékozódhat. Több, elsősorban északkeleti, északi és nyugati megyében riasztást is kiadtak: „ma délelőttig, délig dél, délnyugat felől több hullámban valószínűek zivatarok észak felé terjedően, kora reggeltől egyre inkább az északi, illetve nyugati országrészben, majd északon”. Az ország nagyobb részén délelőttől csökken a zivatarhajlam, majd délutántól, estétől ismét növekszik a zivatar valószínűsége, várhatóan részben kb. egy délnyugat, északkeleti sávban, illetve a délnyugati országrészben. Környezetükben viharos (60-85 km/h, délelőttől egy-egy helyen lokálisan efelett) széllökés, egyes területeken felhőszakadás (>25-40 mm), illetve jégeső (1-3 cm) előfordulhat.