Egyelőre nem nagyon látni, hogy hogyan lesz többsége Karácsony Gergely főpolgármesternek vagy bármely más politikai erőnek a fővárosi közgyűlésben, ezért egyre több szó esik a fővárosi közgyűlés feloszlatásáról és az új választások kiírásáról. Erről legutóbb Kovács Gergely, az MKKP elnöke beszélt, aki arra tippelt egy interjújában, hogy egy éven belül feloszlik a közgyűlés.
A patthelyzetet részben az okozta, hogy tavaly év végén változtatták meg a játékszabályokat: a Mi Hazánk egyik képviselőnek javaslatát a kormánypártok kétharmados többséggel támogatva visszahozták a listás szavazást, amelyet 2014-ben épp a Fidesz vezetett ki. Ha maradt volna a korábbi rendszer, vagyis ha a kerületi polgármesterekből (kilenc kompenzációs listáról bejutó képviselővel együtt) állna továbbra is a közgyűlés, akkor Karácsonyéknak kényelmes többsége lenne. Most azonban 10-10 képviselője van a Fidesznek és a Tisza Pártnak, hét a Párbeszéd-DK-MSZP-nek, 3-3 pedig az MKKP-nek és Vitézyéknek.
Igen ám, de mint azt az index.hu észrevette, hogy a Mi Hazánk javaslata a fővárosi közgyűlés feloszlatási szabályait is megváltoztatta: a korábbi minősített többség helyett a képviselők négyötödének igen szavazata szükséges a közgyűlés feloszlatásához, vagyis nem 17 hanem 27 képviselő voksa kell az új választás kiírásához. Ez azt jelenti, hogy a feloszlatást akár hét képviselő is tudja blokkolni és pont ennyi képviselőből áll a Párbeszéd-DK frakció.