Belföld

A Gyurcsányt kritizáló DK-s, akinek felfüggesztették a tagságát: Lószart, mama!

Vörös Szilárd /MTI
Vörös Szilárd /MTI

Levelet írt Leel-Őssy Gábor, a Demokratikus Koalíció egyik alapítója Gyurcsány Ferencnek, amelyet a Facebookra is kirakott. A levélben Leel-Őssy fellebbez a párttagsága felfüggesztése ellen, de úgy, hogy közben többször idéz az őszödi beszédből.

Leel-Őssy többször nyilvánosan kritizálta a DK-t, majd etikai eljárást kezdeményezett Gyurcsány Ferenc elnök ellen. Szerinte a DK elnökségének vezetésével ellehetetlenítették a Békés megyei szervezetet. Az etikai bizottság úgy döntött, nem tud mit tenni, mert a Leel-Őssy beadványában írtak nem etikai, hanem politikai jellegűek.

Közben ellene is etikai eljárást kezdeményeztek, a jogerős döntésig a párttagságát felfüggesztették. Az eljárás azért indult, mert nyilvánosan sürgette Gyurcsány Ferenc lemondását.

A fellebbezést a párt elnökének kell benyújtania Leel-Őssynek, aki érintett az eljárásban, és szerinte megrendelte a kizárásáról szóló ítéletet.

Lószart, mama! Két okból sem fogadom el, hogy te dönts erről. Egyrészt mert érintett vagy az ügyben. Másrészt, mert nem bízom benned. Eljátszottad a bizalmat.

– írja a levélben. Szerinte egyetlen lehetőség biztosítja a tisztességes eljárást, ha az Országos Etikai Bizottsághoz fordulnak.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik