Belföld

Bűntudata miatt akaszthatta fel magát a Till Tamást eltüntető vállalkozó, a megölt fiú szülei feldolgozhatják a gyászt

Arcanum Digitális Tudománytár / Fejér Megyei Hírlap, 2004. május (49. évfolyam, 102-125. szám)2004-05-29 / 125. szám
Arcanum Digitális Tudománytár / Fejér Megyei Hírlap, 2004. május (49. évfolyam, 102-125. szám)2004-05-29 / 125. szám
Tizenöt emberen végeztek el hazugság vizsgálatot Till Tamás ügyében, mire 24 év után megtalálták a 11 éves korában eltűnt fiú maradványait. A rejtélyes ügyre úgy derült fény, hogy egy közeli gyermekotthon korábbi lakója elmondta, hogy egyik ismerőse, K. Péter annak idején segített egy vállalkozónak elásni egy holttestet. Azóta Péter és az idős esztergályos vállalkozó is öngyilkos lett. Végh József kriminálpszichológus szerint ebbe belejátszhatott a bűntudatuk is. A megölt fiú szüleinek viszont segíthet feldolgozni a gyászt az, hogy előkerültek szeretett gyermekük maradványai.

Till Tamás 11 évesen, 2000. május 28-án tűnt el Baján. Aznap repülőnap és gyereknap volt a városban. Tamás elment biciklivel a vadasparkba lovagolni, de soha többé nem látták. A kerékpárját egy kamionsofőr találta meg hónapokkal később annak az idős esztergályos ingatlanának a határában, amelynek a betonja alól néhány napja előkerültek a fiú fóliába tekert maradványai.

Akkor azonban még semmi olyan adat nem merült fel, hogy a vállalkozónak köze lehet a gyermek megöléséhez. A nyomozók először arra gyanakodtak, hogy elgázolták a fiút, de ezt a kerékpáron lévő nyomok és vizsgálatok nem támasztották alá.

A rendőrség később letartóztatott egy Sz. János nevű, büntetett előéletű férfit, aki nem messze lakott a Till-család házától. Róla annyit érdemes tudni, hogy Tamás eltűnése után megölte a barátnőjét, a holttestét pedig elásta. A tettéért kilenc évet lehúzó férfi először beismerte a fiú megölését, és azt is elmondta, hogy milyen eszközzel végzett vele.

A kecskeméti nyomozók annak idején lecsapoltattak egy halastavat, s felforgattak egy szeméttelepet is, de a megjelölt helyek egyikén sem találták meg Tamás holttestét. Sz. János később visszavonta vallomását, és azt állította, hogy csak a rendőrök nyomására ismerte be a gyerekgyilkosságot.

Fordulatot az hozott az ügyben, hogy egy közeli gyermekotthon lakója elmondta, egyik ismerőse, K. Péter arról beszélt neki korábban, hogy segített egy vállalkozónak egy holttest elásásában. Péter akkori barátnője pedig azt mondta, hogy a vállalkozónál napi ötszáz forintért dolgozó fiatal egyszer 200 ezret kapott egy munkáért, de soha nem árulta el, hogy miért. K. Péter 2011-ben öngyilkos lett, az idős esztergályos mester pedig három évvel ezelőtt, 81 éves korában felakasztotta magát. Az általunk megkérdezett kriminálpszichológus szerint a bűntudatuk miatt lehettek öngyilkosok.

Végh József szerint a bűntudat igen magas feszültséget tud gerjeszteni az emberben akkor, ha elkövet egy ilyen súlyos bűncselekményt, az ember nem tud megszabadulni a bűntudatától, miközben feladni sem szeretné magát, és szégyent sem akar hozni a múltjára, családjára.

Amennyiben helyes az a feltételezés, hogy közük volt a bűncselekményhez, akkor előfordulhat, hogy a bűntudati feszültséggel nem tudtak mit kezdeni, és ezért lettek öngyilkosok.

– magyarázta Végh.

A gyermekotthon korábbi lakója a vallomásában azt mondta, hogy az azóta meghalt vállalkozó az egyik alkalommal nem az intézetbe ment a fiúkért, hogy munkát adjon nekik, hanem a strandon kereste fel őket, és azt kérte tőlük, hogy dupla pénzért azonnal menjenek el vele betonozni. Kettejük közül Péter el is ment hozzá, majd – a vállalkozó szokásától eltérően – együtt is keverték be a betont.

A talicska kereke azonban megbicsaklott, előbukkant egy fólia, amelyben Péter egy gyermekholttestet talált. Péter számon kérte munkáltatóját, de az megfenyegette, hogy rosszul jár a testvéreivel együtt, ha erről bárkinek is beszél, majd pénzt adott a fiatalnak.

Kérdés, hogy ezek a vallomások és a szakértői vizsgálatok elegendőek lehetnek-e a bűncselekmény feltárásához és az elkövető megállapításához azok után, hogy a holttestet eltüntető személyek közül már egyiküket sem tudják kihallgatni.

A rendőrség kénytelen a tanúvallomásokra alapozni, de hogy figyelembe veszi-e vagy sem azokat, az attól függ, hogy az egyéb bizonyítékok mennyire támasztják azokat alá. Egyéb más tárgyi bizonyítékoknak, nyomoknak és egyebeknek is lennie kell. Ilyenkor DNS-vizsgálatokat csinálnak, hogy megállapítsák, van-e genetikai azonosság az elhunyt és a feltételezett hozzátartozók között

– ecsetelte a szakember, hozzátéve, ezeknek a kiértékelési ideje attól függ, hogy mennyire leterheltek a szakemberek és a laboratóriumok. De ezek hamarosan elkészülnek a véleménye szerint.

Till Tamás szülei soha nem adták fel a reményt, hogy egyszer majd élve előkerül a fiúk, miközben mindig volt valami olyan esemény, ami felzaklatta a lelküket. Az apa és a nagyobbik gyermekük hazugságvizsgálattal igazolta, hogy semmi közük Tamás eltűnéséhez, de olyan is előfordult, hogy telefonon hívták őket, hogy látták valahol a fiúkat, egy helyi alvilági embertől pedig annak idején azt hallották, hogy pedofilnak adhatták el Tamást. A mostani fejlemények újra feltépték a sebeiket.

Till Mátyás lapunknak azt mondta, hogy egyelőre maga sem tudja, hogy az a jobb, hogy meglett a fiúk, vagy az lett volna jobb, ha nem is került volna elő. Mint mondta, ezt a dolgot még meg kell emészteniük. A kriminálpszichológus szerint idővel jobb lesz a helyzet, és túllesznek az évtizedek óta tartó megpróbáltatásokon.

„Először nagyon felborzolja a kedélyeiket az a fájdalom, és stressz, amit ez a hír okozott számukra. A legnehezebben kezelhető stressz, az a bizonytalanság. A biztos rossz tudása még mindig jobban kezelhető lelkileg, mint a bizonytalanság. Mostantól azonban már tudják, hogy mi lett a gyermekükkel. Innentől a bánatot és a gyászt is el tudják végezni, és le tudják zárni” – mondta Végh József.

Police.hu

A rendőrség továbbra is emberölés gyanúja miatt nyomoz Till Tamás ügyében, de eddig még senkit sem hallgattak ki gyanúsítottként.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik