Belföld

A honvédelmi miniszter szerint fontos, hogy a magyar fiatalok minél hamarabb megismerkedhessenek a katonai életmóddal

„Fontos, hogy a fiatalok minél hamarabb és minél többen megismerkedhessenek a katonai életmóddal” – jelentette ki a honvédelmi miniszter csütörtökön Székesfehérváron, vegyvédelmi tematikájú honvédelmi táborban résztvevő középiskolások előtt. Szalay-Bobrovniczky Kristóf ennek kapcsán hangsúlyozta, hogy a honvédelmi táborok évek óta sikeresek, és idén is több ezer diák (hozzávetőleg 4200 fő) vesz részt rajtuk.

A miniszter ismertette, hogy Székesfehérváron először találkozhatnak a fiatalok a vegyvédelmi harcászati képességgel, de országszerte számos különböző témájú  (mások mellett például hagyományőrző, drónvezető, huszár, búvár) honvédelmi táborokat tartanak. Mint mondta, a laktanyák falait az emberek általában kívülről látják, szögesdróttal el van választva a társadalomtól, azonban a falakon belül izgalmas élet van. „A hazának is fontos az, hogy minél többen megismerjék a katonai feladatokat, eszközöket, illetve megszerezzék a katonasághoz szükséges tudást” – hangsúlyozta.

Szalay-Bobrovniczky hozzátette még, hogy szerinte a honvédelmi táborokon való részvétel egy jó módja a nyár eltöltésének, egyúttal köszönetet mondott azoknak, akik a fiatalokkal megismertetik, hogy milyen katonának, magyar honvédnek lenni.

A Magyar Honvédség Sodró László 102. Vegyiharc Ezred parancsnoksága által rendezett táborban a helyszíni tájékoztatás szerint mintegy húsz középiskolás vesz részt. A táborozók itt megismerkedhetnek a speciális védőruha és a gázálarc használatával, ezekben szituációs feladatokat is teljesítenek, továbbá betekinthetnek a havária-laboratórium feladataiba is.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik