Belföld

Választás 2022: vádat emeltek egy nő ellen, aki 30 hamis ajánlással lett jelölt

Most lett vádlott.

A Fővárosi Főügyészség vádat emelt egy nő ellen, aki a 2022-es országgyűlési választásokon úgy indult jelöltként, hogy ehhez hamis ajánlásokat használt fel. A nő egy budapesti választókerületben kívánt indulni. Ehhez 2022 februárjában átvette a nevére kiállított ajánlóíveket, amelyeken az induláshoz szükséges, legalább 500 érvényes ajánlást kellett összegyűjtenie.

A vádlott határidőben leadta a kitöltött ajánlóíveket. Azért, hogy a választási bizottság az ajánlásokat érvényesnek fogadja el, azaz jelöltté válhasson, aláírásával igazolta, hogy az íveken szereplő ajánlásokat személyesen ő gyűjtötte, és a felsorolt személyek ajánlása valós.

A választási bizottság az ajánlások alapján nyilvántartásba is vette. Utólag derült ki, hogy 30 aláírás nem a névtulajdonosoktól származik. A hamis ajánlások nélkül a vádlott nem lett volna meg a jelöltséghez szükséges 500 érvényes ajánlás. al.

A nőt hamis adatok feltüntetésével elkövetett választás rendje elleni bűntettel vádolják. Az ügyészség azt indítványozta, hogy vele szemben a bíróság tárgyalás mellőzésével, büntetővégzésben pénzbüntetést szabjon ki.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik