Belföld

A NER legnagyobb építőcégei startoltak rá a Rádió bontására, közzétették a nyertest

MTI
MTI

Közzétették a Magyar Rádió egykori épületeinek bontására kiírt tender eredményét. Az Átlátszó cikke szerint a Pázmány Campus helyét előkészítő munkálatokat a kormányközeli West Hungária Bau (WHB) végezheti el, miután ők adták a legjobb ár-érték arányú, nettó 1,7 milliárdos ajánlatot.

A magyar állam a VIII. kerületben, a Magyar Rádió egykori területén építené meg a Pázmány Péter Katolikus Egyetem új campusát. A jelenlegi elképzelések szerint 2027 szeptemberéig valósítják meg a bontást és az építést. A Lázár János vezette Építési és Közlekedési Minisztérium a bontási munkákra már tavaly októberben kiírta a közbeszerzést. A felhívás szerint a Palotanegyedben, a Bródy Sándor utca – Pollack Mihály tér – Múzeum utca – Szentkirályi utca által határolt területen található, nyolc épület teljes és részleges bontását kell elvégeznie a nyertesnek. Ezek közé tartozik a Magyar Rádió 1966 és 1969 között épült irodaháza, a kazánház, a bunker, egy garázs és egy műhely, valamint további épületek, amelyekben az archívumok és a stúdiók voltak.

Azt már márciusban tudni lehetett, hogy összesen nyolc cég jelezte részvételi szándékát, azonban csak a napokban hozták nyilvánosságra, hogy a felkért hét vállalkozás közül (miután egyet kizártak), ki kapja a megbízást.

A nyertes, Paár Attila érdekeltsége, a West Hungária Bau Építőipari Szolgáltató Kft. a tervek szerint bevonja alvállalkozóként a ”95. APSZIS Akusztikai, Tervező és Szolgáltató Bt.-t, valamint a WHB ELEKTRO Kft.-t is.

A First Solar Villamosenergetikai Kft., a Possibuild Építőipari Kft. és a Garancsi István féle Market Építő Zrt. ajánlatát érvénytelenné nyilvánították, Mészáros Lőrinc ZÁÉV-je, illetve az MNB-központot felújító Raw Development Kft. pedig drágább ajánlatot adott, mint a WHB.

A beruházók és a józsefvárosi önkormányzat között egyelőre dúl a harc, miután a helyiek jelentős része és az önkormányzat is ellenzi az összesen 300 milliárdos fejlesztést.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik