A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) derítette fel annak a 21 éves mongol férfinak a tartózkodási helyét, akit több bűncselekmény miatt kerestek a mongol hatóságok; a férfit végül egy budapesti fesztiválon fogták el.
A KR NNI azt közölte pénteken a police.hu oldalon, hogy a mongol bíróság nemzetközi körözést adott ki testi sértés miatt a férfival szemben, mivel a gyanú szerint egy Ulánbátorban található szórakozóhelyen előzetes szóváltást követően megkéselt két embert. Hazájában emellett huliganizmus, vandalizmus, rongálás és fosztogatás miatt is keresték.
A mongol hatóság tudomására jutott, hogy a körözött férfi feltehetően Magyaroroszágon bujkál, majd a KR NNI nyomozóinak olyan információ jutott a birtokába, hogy felbukkanhat egy Budapesten szervezett fesztiválon. Mivel a férfit veszélyes bűnözőként tartották számon, a Terrorelhárítási Központ műveleti egysége fogta el július 7-én este. A nyomozók bűnügyi őrizetbe vették a férfit, kiadatásáról a későbbiekben döntenek.