Belföld

Hőség: meghosszabbították a piros riasztást, felfüggesztik az éjszakai kamionstopot is

Az országos tisztifőorvos jövő csütörtök, azaz július 18-a éjfélig a teljes országra meghosszabbította a III. fokú hőségriasztást – közölte a Hungaromet a Facebook-oldalán.

Mint megírtuk, szombaton ugyan érkezik egy hidegfront, de az legfeljebb csak az északi megyékben lesz észlelhető és ott is csak záporok formájában, a hőmérsékletek nem változnak érdemben. Jelen állás szerint így egymás után hat napon keresztül dőlhetnek napi melegrekordok, akár 40 fokot is meghaladó értékekkel.

Az Építési és Közlekedési Minisztérium (ÉKM) csütörtökön azt közölte, hogy a nehéz-tehergépjárművek hétvégi forgalomkorlátozása július 13-án (szombaton) 15 órától július 14-én (vasárnap) 22 óráig lett volna érvényben, azonban a kamionstopot a kiemelkedően magas hőmérséklet miatt az éjszakai időszakban szombat 22 óra és vasárnap reggel 6 óra között felfüggesztik.

A felforrósodott vezetőfülkében várakozás nem csupán egészségtelen, a továbbindulás után jelentősen ronthatná a hivatásos sofőrök koncentrációs képességét is. A hétvégi forgalomkorlátozás feloldását a szállított áruk minőségének megőrzése, az árukárok megelőzése, a termékek mielőbbi célba juttatása is indokolja – írta az ÉKM.

A Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) felhívta a figyelmet, hogy a tartós hőség megterheli az egészséges szervezetet is, de különösen veszélyeztetettek a kisgyermekek, az idősek, a várandósok, valamint a szív- és érrendszeri betegséggel élők. 

Az elhúzódó, az átlagosnál melegebb időjárás bárkinél okozhat egészségügyi panaszokat, kellemetlen tüneteket, dekoncentrációt. Az NNGYK és a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság azt kéri a lakosságtól, hogy a nagy melegben fokozottan figyeljünk egymásra.

  • Különösen fontos a folyamatos folyadékpótlás. Munkahelyen, vízparton, de utazás közben is mindig legyen kéznél egy flakon, vagy pohár víz. Aki teheti, a déli órákban ne tartózkodjon a tűző napon.
  • Rendkívül fontos, hogy a megvásárolt, hűtést igénylő élelmiszereket minél kevesebb ideig tegyük ki a melegnek, mert a magas hőmérséklet hatására a legtöbb élelmiszer eredetű megbetegedést okozó mikroorganizmus pl. Salmonella és romlást okozó mikroorganizmusok is elszaporodhatnak az élelmiszerekben. A gyorsan romlandó élelmiszerek, például nyers hús, húskészítmények, tej és tejtermékek biztonságos szállításához használjunk hűtőtáskát. Ha bármilyen érzékszervi elváltozást tapasztalunk (például elszíneződés, nyálkás állag, kellemetlen szag), ne fogyasszuk el az adott alapanyagot vagy élelmiszert.
  • Az autóval közlekedőket különös óvatosságra intik, rájuk is kedvezőtlen hatással lehet a nagy meleg. Akik a szabadságukat vízparton töltik, kerüljék a déli órákban a napozást, hűtsék le magukat, mielőtt a vízbe mennének, illetve felhevült testtel semmiképpen ne ugorjanak a vízbe. Várandós nők csak mértékkel tartózkodjanak a napon, ha testhőmérsékletük túlzottan felmelegszik, az káros lehet a baba egészségére.
  • Ajánlatos naponta több órát légkondicionált, hűtött helyiségben tartózkodni. Ha van légkondicionáló berendezésünk, időnként kapcsoljuk be, de a hőmérsékletet ne állítsuk 27 foknál hűvösebbre. A készüléket szakaszosan használjuk az ízületek védelme érdekében. Az ablakot csak éjszaka és hajnalban nyissuk ki, nappal sötétítsünk be. A katasztrófavédelem weboldalán elérhető azon légkondicionált helyek listája, amelyet bárki igénybe vehet.
  • A ventilátort szintén szakaszosan kell üzemeltetni. Fontos tudni, hogy a lapátok csak a belső meleg (forró) levegőt forgatják, ami kiszárít bennünket, ezért még több folyadékot kell fogyasztani.
  • Néhány percre se hagyják a gyermekeket, házi kedvenceket a parkoló autóban! Ha bárki napon álló autóban hagyott gyermeket vagy háziállatot lát, azonnal hívja a 112-es segélyhívószámot.

Csütörtök óta az egész országban tűzgyújtási tilalom van érvényben. A tilalom az erdőkre és azok kétszáz méteres körzetére vonatkozik. Mivel a hőségben kiszárad a növényzet, a legkisebb szikra vagy hőforrás is képes nagy tüzet okozni a szabadban, ezért tűzvédelmi szempontból sehol nem tanácsos ilyenkor tüzet gyújtani.

Kapcsolódó
Vízhiány alakulhat ki 23 agglomerációs településen, vízkorlátozást is elrendelhetnek
Arra kérik az érintett lakosokat: törekedjenek az ivóvíz takarékos felhasználására.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik