Belföld

A Greenpeace-nek adott igazat a Kúria a Fertő tó ügyében

MTVA/Bizományosi: Juhász Gábor
MTVA/Bizományosi: Juhász Gábor

Megalapozottnak minősítette a Kúria a Greenpeace érveit, amelyeket a szervezet a Fertő tavi beruházás környezetvédelmi működési engedélyének módosítása ellen 2021 óta számtalanszor megfogalmazott, olvasható a szervezet csütörtöki közleményében. Az engedély módosítása a Greenpeace szerint figyelmen kívül hagyta azt a tényt, hogy tavasszal a tóban és a körülötte lévő nádasban megindul az élet, és ezt a tó medrét érintő kotrás, illetve az ott folyó egyéb munkálatok zavarják. Sőt azt is, hogy a munkálatok során sok élőlényt elpusztítanak a nemzeti parki, és európai védelmet is élvező Natura 2000 területen.

Emlékeztettek, a Győri Törvényszék korábbi ítéletében nem adott igazat a Greenpeace-nek. Szerintük a szervezetnek azt kellett volna bizonyítania, hogy az egész évben végzett kotrás károkat okoz a természetben, és az ott élő védett állatokat veszélyezteti, elpusztíthatja. A Kúria a mostani felülvizsgálati eljárásban, amit a Greenpeace kérelmének társadalmi jelentősége miatt folytatott le, megsemmisítette ezt az ítéletet. Kimondta, hogy

a beruházónak kell bizonyítania, hogy a tevékenysége nem károsítja a természetet.

Korábban a Győri Törvényszék a Greenpeace költségére az ügyben természetvédelmi szakértő kirendeléséről döntött. A bíróság által felkért igazságügyi szakértő véleménye teljes mértékben a Greenpeace állításait támasztotta alá. A nemzeti parki területeken a szakértő szerint védett fajok is sérülhetnek, és el is pusztulhatnak a Fertő tó kotrása miatt. A szakértő véleményét a Győri Törvényszék bírója azonban felülbírálta ítéletében.

Ennek az ítéletnek megdöbbentő eleme volt az az érvelés, hogy ha a gazdasági érdek úgy kívánja, a védett fajok egy-egy egyedének elpusztítása megengedhető, hiszen ezzel a faj még nem pusztul ki. A Törvényszék szerint ugyanis így nem sérülnek a hazai természetvédelmi és az EU Natura 2000 jogszabályai, továbbá „elkerülhető a projekt aránytalan sérelme is”. A Kúria ezt az indoklást is jogszabályokat sértőnek minősítette.

Nagyon örülünk az ítéletnek. Ez a kúriai döntés a Greenpeace és a Fertő tó Barátai Egyesület négy éven át tartó közös harcának eredménye. Meggyőződésünk, hogy ez az ítélet nagyon sok más szervezetnek is segítségére lesz, hogy hatékonyan és bátran fellépjenek a rövid távú, szűk csoportok anyagi érdekeit érvényesíteni akaró pusztítás ellen

– nyilatkozta Rodics Katalin, a Greenpeace munkatársa.

„Visszaigazolta a Kúria az érveinket, és ezzel muníciót adott a civil szervezetek számára. Hangsúlyozta, hogy a környezetvédelmi engedélyek kiadásával meghatározott védelmi szint nem csökkenthető az engedélyek módosításakor. Kimondta azt is, hogy nem lehet a hiányosnak tartott környezetvédelmi engedélyek ellen fellépő civil szervezeteket olyan bizonyítási munkára kényszeríteni, amilyet az engedélyt megadó hatóságoknak kellett volna elvégezniük. Ez rendkívül fontos a jellemzően korlátozott pénzügyi és tárgyi eszközökkel fellépő civil szervezeteknek. Örülök az ítéletnek, mert nemcsak a Greenpeace-nek könnyíti meg a környezet védelméért folytatott harcot a Fertő tó ügyében, hanem minden civil szervezet számára, és más ügyekben is” – nyilatkozta a Greenpeace-t a bíróság előtt képviselő Gutper Ildikó ügyvéd.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik