Belföld

Az idei volt az utolsó Balaton Sound

MTI/Vasvári Tamás
MTI/Vasvári Tamás

Napok óta keringenek arról pletykák, hogy nem lesz több Balaton Sound.

Vető Viktória, a fesztivál sajtófőnöke a közelmúltban sajtómegkeresésekre csak azt ismételgette, hogy a Sound jövőjével kapcsolatos információk hozzájuk is eljutottak, de ezzel nem szeretnének foglalkozni, nincs napirenden ez a téma.

Ehhez képest viszont a sonline.hu szerint Zamárdiban a legutóbbi képviselő-testületi ülésen – amelyen részt vett a szervezők képviselője is – egyértelműen elhangzott, az idei volt az utolsó Balaton Sound.

Lejárt a szerződésünk a szervezőkkel. Abban 2024-ig volt lehetőségük megtartani a Balaton Soundot, tehát ilyen értelemben ez volt az utolsó fesztivál, amit megrendezhettek itt

– mondta a lapnak Csákovics Gyula, Zamárdi polgármestere.

Hozzátette: minden újabb szerződésről az újonnan felállt testületnek kell tárgyalnia, mondta a városvezető. Megjegyezte, az önkormányzattal kötött szerződést úgy alakították ki, ahogyan azt a zamárdiak kérték a tavaly megtartott közvélemény-kutatás eredménye alapján. A Sziget Zrt. pedig azt kérte az önkormányzattól, hogy később rendezhessék meg a fesztivált, amiért a rögzített 150 millió forint felett további 20 millió forintot fizettek a városnak.

Kapcsolódó
Füstös rave, Krúbi és Carson Coma az erdőben – képgalériánk a Kolorádó fesztiválról
Fotósunk az underground elektronikus és alternatív fesztivál utolsó napjait örökítette meg.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik