Belföld

Meg kell ismételni a képviselő-választást Fonyódon

Adrián Zoltán / 24.hu (Illusztráció)
Adrián Zoltán / 24.hu (Illusztráció)

Meg kell ismételni az egyéni képviselő-jelöltek választását Fonyódon – döntött a Kúria, a határozat alapján a választást jövő vasárnap, július 7-én tartják meg.

A Balaton déli partján fekvő városban könnyeden nyert a Fidesz-KDNP polgármesterjelöltje, Erdei Barnabás június 9-én, de a testület nyolc tagjából csak kettő lett fideszes, ami nagy visszalépés a kormánypártoknak, hiszen 2019-ben még hét fideszes és csupán egy független képviselő került be. Az egyik kormánypárti képviselő, Farkas Gábor ráadásul egyetlen szavazattal kapott kevesebbet, mint Oláh Andrea (Helyi Összefogás Egyesület).

Farkas nem törődött bele a vereségébe, fellebbezést nyújtott be a helyi választási bizottsághoz. Arra hivatkozott, hogy a 42 érvénytelen szavazat esetében „a szavazatszámláló bizottságok nem a törvénynek megfelelően határozták meg azok érvénytelenségét”. Tudomása szerint érvénytelennek nyilvánítottak olyan szavazatokat is, melyek mellett a szavazólap rajzot vagy egyéb megjegyzést tartalmazott, ami önmagában nem érvénytelenségi ok. Farkas arra is hivatkozott, hogy két szavazókörben az éjszaka folyamán kétszer is áramszünet volt, ami álláspontja szerint fokozta a hibalehetőséget.

A területi választási bizottság (tvb) a fellebbezést megalapozottnak találta, és miután a Somogy Vármegyei Területi Választási Iroda (tvi) tagjai kétszer újraszámolták a szavazatokat, a választás eredményét megváltoztatta. Farkas az újraszámlálást követően két szavazattal megelőzte Oláht, és így bekerült a testületbe.

Ezt követően viszont Oláh Andrea lépett, és a tvb határozatának megváltoztatását kérte, valamint szükség esetén a szavazatok újraszámlálását. Arra hivatkozott, hogy az újraszámolásnak nem volt jogi indoka, mert a fellebbező nem igazolta a jogszabálysértés tényét. Kifogásolta azt is, hogy a választási bizottság tagjai nem vettek részt a szavazatok újraszámolásában, azt helyettük és távollétükben a területi választási iroda végezte el. Márpedig a választási bizottság tagjai nélkül nem garantálható az eljárás törvényessége.

A Kúria megállapította, a kérelmező megalapozottan hivatkozott arra, hogy a követendő kúriai gyakorlat szerint a szavazatok újraszámlálását önmagában a kis szavazatkülönbség nem indokolja. Hozzátették viszont azt is, hogy a választási bizottság nem csak a kis szavazatkülönbségre tekintettel döntött a szavazatok újraszámlálásának elrendeléséről.

A Kúria döntése szerint a probléma azzal volt, hogy

a szavazatok újraszámlálásában való közreműködése nem jelentheti azt, hogy a választási bizottság tagjai nincsenek jelen az újraszámolásánál. Magyarán a Somogy Vármegyei Területi Választási Iroda az újraszámolást a választási bizottság nélkül nem végezhette volna el. 

A Kúria azt is kifogásolta, hogy négy szavazókör névjegyzékeit és a szavazólapokat egy tvi-munkatárs egy sérült „OBI-s költöztető dobozban” juttatta el hozzájuk.

 A dobozt a tvi munkatársa a tetejével lefelé helyezte el az irodában, mert az alja ki volt szakadva. Az iroda jelenlévő munkatársai a dobozt nem nyitották ki, azonban az azon lévő sérülések mérete lehetővé tette, hogy szemrevételezéssel, a dobozba betekintve megállapítsák, hogy abban összekötve (kötegelve) szavazólapok találhatók

– olvasható a Kúria végzésében. A legfelsőbb bíróság szerint ha a szavazatokat tartalmazó eszköz olyan mértékben sérült, hogy ahhoz illetéktelen személy vagy személyek is hozzáférhettek, „annak tartalma kétséget kizáróan nem rekonstruálható”, akkor az a választás eredménye elleni, a szavazatok újraszámlálása útján történő jogorvoslatot ellehetetleníti. A legfelsőbb bíróság így arra jutott, hogy az egyéni képviselőjelölti szavazást meg kell ismételni július 7-én.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik