Belföld

Az MTVA tavaly veszteséges lett, nézettsége csökkent

Szajki Bálint / 24.hu
Szajki Bálint / 24.hu
Nem volt elég a 120 milliárd.

A Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) tavaly a büdzséből 109 milliárd, más forrásokból 10 milliárd forint közpénzt  kapott, mégis 4,6 milliárd forintos veszteséggel zárta az évet. Az mfor.hu az MTVA beszámolója alapján azt írja, ez lehetetett volna több is, mert 405 forintos euróval terveztek, ám a forint kicsivel jobban teljesített, így a devizás kiadások csökkentek.

Az anyagjellegű ráfordítások soron mutatják ki a film- és műsorgyártás költségeit, a sugárzási díjak és közvetítővonali költségeket, valamint a műsorgyártással közvetlenül kapcsolódó szolgáltatásokat: ez összességében 70 milliárd forintba került, 6 milliárddal többe, mint 2022-ben. A foglalkoztatottak száma meghaladja a kétezer főt, rájuk összesen 24,1 milliárd forintot költöttek.

Az állami média kereskedelmi bevétele mindössze ötmilliárd forint volt, ennek jelentős része állami reklám volt. A beszámolóból az is kiderült, hogy 2023-ban a hat tévéadó együtt, a tévézésre fordított idő 9,4 százalékát tudhatta magáénak, ami 13,8 százalékos csökkenést jelentett. Az M1 teljes napra 2,7 százalékos, főműsoridőben 1,9 százalékos részesedést ért el, ami az előző év azonos időszakához képest teljes napra 10 százalékos, főműsoridőben 5 százalékos csökkentést jelentett.

A gazdasági portál emlékeztet rá, hogy az ország költségvetésével ellentétben az MTVA-nál pénzbőség lesz idén is, 142 milliárdból gazdálkodhat.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik