Belföld

Benzinnel lelocsolta és fel akarta gyújtani az alkalmazottját egy cégvezető, mert szerinte az elcsábította tőle a nejét

Benzinnel lelocsolta és fel akarta gyújtani az alkalmazottját egy 42 éves cégvezető, mert szerinte az szerelmi kapcsolatban állt az ő feleségével. A férfi csak a neje és a többi alkalmazott közbelépése miatt nem tudta véghez vinni a tervét. A Salgótarjáni Járásbíróság egyetértett az ügyészség indítványával és letartóztatta az emberölés bűntettének kísérletével gyanúsított cégvezetőt.

A Nógrád Vármegyei Főügyészség közleménye szerint közös cége van a gyanúsítottnak és feleségének, mely a családi házuk földszintjén működik. A férfi arra gyanakodott, hogy az alkalmazottjukként dolgozó férfi és a felesége szerelmi kapcsolatban áll egymással, ezért június hatodikán behívta az irodájába és számon kérte őket, azonban a felek tagadták a viszonyt.

A cégvezető trágár kifejezéseket használt, dühöngött, majd rosszul lett és mentőt hívtak hozzá. Állapota stabilizálódását követően ismét vitatkoztak az ekkor munkát végző dolgozóval, szóváltásuk közben a gyanúsított elküldte a férfit, az azonban ennek ellenére is folytatta a tevékenységét.

Húsz perc elteltével a gyanúsított egy benzin és gázolaj keverékét tartalmazó kannával lelocsolta az alkalmazottja környezetét, valamint a ruházatát is, majd magához vett egy papírlapot és egy öngyújtóval megpróbálta meggyújtani.

Felesége a helyiség bejáratában észlelte a férje cselekményét és a két férfi közé állt, majd a helyszínen tartózkodó többi alkalmazott segítségével elhúzták a gyanúsítottat a helyszínről. A cégvezetőt őrizetbe vették és letartóztatták.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik