Belföld

Karácsony beadta a Kúriának az indítványt a főpolgármester-választás megismétléséről

Adrián Zoltán / 24.hu
Adrián Zoltán / 24.hu

Ahogy ígértem, a mai napon beadtam a Kúriának azt az indítványt, amelyben a főpolgármester-választás eredményének megsemmisítését, és a szavazásnak az egész városban való megismétlését kérem

– közölte Karácsony Gergely hétfő délután Facebook-oldalán. A főpolgármester hozzátette: „Tudom szokatlan dolog, ha egy politikus tartja a szavát, ahogyan az is, ha egy olyan választás megismétlését kéri, amit megnyert. Tudom azt is, hogy sokan belefáradtak már ebbe a hosszúra nyúlt választási kampányba, de a választás demokratikus legitimitása nem múlhat azon, ki nyert és ki veszített. A Budapest köztársaságban biztosan nem.”

Nem az újraszámlálás tényét kifogásolom. Jó, ha szoros eredménynél még egyszer meggyőződünk arról, hogy biztosan jól számoltunk-e? Az érvénytelen szavazatok újraszámolása során azonban az derült ki, hogy a budapesti szavazókörök közel felénél nem volt garantálva az, hogy az újraszámolásra úgy érkezzenek meg a szavazólapok, ahogyan a választás éjjelén a szavazatszámláló bizottság azokat bekötegelte

– fogalmazott.

Karácsony emlékeztett a korábban jelzett kifogásaira is a választás lebonyolításával kapcsolatban, így arra, hogy több kerületben az urna felbontásánál sem voltak jelen a helyi választási bizottság tagjai.

Nem állítom azt, hogy történt bárhol visszaélés. Azt állítom, hogy sérültek azok a törvényi garanciák, amik kizárnák a választási visszaélést. Biztosan véletlen, hogy a XVII. kerületből szinte nem volt olyan szavazókör, ahonnan szabályosan lezárva érkeztek volna a szavazólapok az NVI-hez – aztán arányaiban itt volt az egyik legtöbb, végül érvényesnek átminősített szavazat

– írta.

Frissítünk!

Karácsony bejelentését követően nem sokkal Vitézy Dávid Facebook-oldalán kommentálta a történnteket, melyben azt írta: „Amennyiben a Kúria ennek az indítványának nem ad helyt, újraválasztott főpolgármesterként a lemondásával az új választást bármikor maga is el tudja érni. Magam részéről állok elébe, bármelyik úton is éri el végül az új választás kiírását.”
Vitézy hozzátette: bízik benne, hogy a jogorvoslati eljárások lezárásával „végre pontot tehetnek” a június 9-i főpolgármester-választás eredményére, ha pedig a Kúria szerint is megismételt választás kell két kerületben vagy egész Budapesten, „azt minél gyorsabban le kell bonyolítani, hisz a választók végre azt szeretnék, hogy az őket képviselők a városukkal foglalkozzanak, ne a választásokkal”.

Kapcsolódó
Az újraszámolás alapján 41 szavazattal Karácsony Gergely nyerte a főpolgármester-választást
Több mint 800 ezer szavazatot adtak le, pénteken 24 ezer érvénytelen voksot számoltak újra, így alakult ki ez a különbség.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik