Belföld

16 év fegyházat kértek a férjre és nejére, akik tíz éve meggyilkolták, majd bőröndben elrejtették a fiuk volt barátnőjét

Emberölés és minősített emberkereskedelem miatt emelt vádat a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Főügyészség azzal a házaspárral szemben, akik prostitúcióra kényszerítették, majd meggyilkolták a fiuk volt barátnőjét.

A vádirat szerint a későbbi áldozat az asszony fiának a barátnője volt. Mivel nem volt munkája, ezért a győri házaspár bérlakásába költözött. Miután a fiatalok szakítottak, a kiszolgáltatott helyzetben lévő lánynak prostitúciós tevékenységet kellett folytatni a feleséggel együtt. A bevételt pedig a férjnek kellett átadniuk.

A lakás ajtajára vasrács volt felszerelve, az ajtó szinte mindig zárva volt. Az egyetlen kulcs a férjnél volt, aki saját belátása szerint hozott döntéseket arról, onnan kit enged ki, vagy oda kit enged be. Amikor a lány nem akart prostitúciós tevékenységet folytatni, a férj megverte őt-

2014 őszén összeveszett a házaspár amiatt, mert a feleség megtudta, hogy a férje szexuális kapcsolatot létesített a lánnyal. Emiatt mindketten a fiatalt okolták,  és őt mindketten olyan súlyosan bántalmazták, hogy a helyszínen meghalt. A lány testét a házaspár egy bőröndbe rejtve a lakásból kivitte és elrejtette.

– közölte az ügyészség.

Az ügyészség 16-16 év fegyházbüntetést kért a vádlottakra előkészítő ülésen történő beismerés esetére. A halmazati büntetések miatt azonban akár 22 és fél évet is kaphatnak, ha nem fogadják el az ügyészség ajánlatát.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik