Belföld

Balog Zoltán a választások utánig várt, hogy interjút adjon a kegyelmi ügyről

Marjai János / 24.hu
Marjai János / 24.hu

Én kerestem meg Novák Katalint […] azt kértem tőle, hogy szerintem ebben az ügyben érdemes lenne ilyen döntést hozni,

ezt mondta a 777 keresztény portálnak adott interjújában Balog Zoltán a kegyelmi üggyel kapcsolatban, amely miatt Novák Katalin lemondott a köztársasági elnöki posztról.

A református püspök többek között arról beszélt, hogyan került kapcsolatba K. Endrével, akit azért ítéltek el, mert bűnsegédje volt a bicskei nevelőotthon pedofil igazgatójának. K. Endre később elnöki kegyelmet kapott.

Onnan ismertem K. Endrét, hogy a felesége megkeresett, hogy segítsek célba juttatni a kegyelmi kérvényét. [….] Az a megkeresés, amelyben a férjéről beszélt, azok az anyagok, amiket elolvastam ennek kapcsán, arra indítottak, hogy találkozzak K. Endrével, és találkoztam is vele. Egy másfél órás beszélgetésünk volt, próbáltam vele imaközösségbe is kerülni, mert alapvetően úgy gondolom, hogy lelkipásztorként, lelkivezetőként, ha valaki tőlem segítséget kér, akkor meg kell azt vizsgálni, és ha tudok, akkor megpróbálok segíteni. Nagyok sok ilyen és más ehhez hasonló ügyben próbáltam az elmúlt 30-40 évben segíteni.

Balog azt állítja, hogy nemcsak kegyelmi ügyekben, hanem máskor is próbálta figyelembe venni a „lelki szabályokat”, például meggyőződni annak az embernek a tisztességéről, aki kéri a kegyelmet.

A találkozás nem az ő otthonában volt, hanem az én hivatalomban, meghívtam egy beszélgetésre. Én nem tudom, hogy házi őrizetben volt-e, mert ezt a körülményt én nem vizsgáltam, erről nem volt tudomásom.

Azzal kapcsolatban, hogy az ügy kiderülése után nem állt ki nyilvánosan, és ezzel sokak szerint nehéz helyzetbe hozta Novákot, Balog úgy nyilatkozott, hogy ő a segítségét és a kiállását is felajánlotta a volt államfőnek, de ő ezt nem fogadta el.

Én első perctől úgy éreztem, hogy nekem erkölcsi felelősségem vállalni a szerepemet, és ezt vállaltam is. Azt, hogy ő ennek az ügynek a kapcsán távozott a magyar közélettől, azt a másik súlyos tehernek érzem ebben az ügyben. Novák Katalin távozása óriási veszteség az egész országnak, a magyar nemzetnek, ezért engem súlyos felelősség terhel.

Kérdezték arról is, hogy ha Novák és a kegyelmi kérvényt aláíró Varga Judit is kénytelen volt távozni a közéletből, akkor ő miért maradhatott református püspök; Balog erre úgy reagált:

Az egyik a politikai térben történik és bizonyos szempontból a lelkészi elnökség is a közéletnek a terén zajlik, hiszen kifelé a Magyarországi Református Egyház egyes számú képviselője. A püspöki feladat az egy egyházon belüli történés, alapvetően egy lelki megbízatás, amire eskü kötelezi az embert. A mi eskünkben az a kitétel van, hogy mi nem a testületek fölött vagyunk, hanem azoknak alá vagyunk rendelve.

Hozzátette, hogy az esküje úgy hangzik, hogy „egyedül egyházi főhatóságomnak, a kerületi közgyűlésnek – ami egy részzsinat – a rendelkezéseit hajtom végre és fogadom el egyházi ügyekben. Én ezt a rendelkezést megkértem – éppen az elmúlt napokban –, és nekem azt kell végrehajtanom. Abban erősített meg a kerületi közgyűlésünk, hogy nekem kötelező ezt a munkát folytatnom”.

A 777 rákérdezett arra is, Balog miért nem szólalt meg idáig, és hogy tudatosan várt-e a választások lebonyolításáig:

Van jelentősége annak, hogy a választások után (jön létre ez az interjú – szerk.), de ha a kérdés lényegi részére akarok válaszolni: ha az emberrel egy ilyen megrázkódtatás történik, ha így megrendül, akkor az első dolog nem a szöveg és a beszéd, hanem a csönd és a hallgatás. Hihetetlen nyomásnak éreztem, hogy beszélni kell, meg kell szólalni azonnal, a híreknek a kirobbanása után még egy nap sem telt el, amikor már ott volt rajta mindenki, hogy most azonnal mondjak el mindent. (…) Látszott, hogy olyan módon lesz a választási kampány része ez az ügy, hogy ebbe igazán jót nem lehet mondani. Sokszor nehéz volt várni, hogy végre a saját hangomon meg tudjak szólalni, de úgy gondoltam, hogy jobb, ha nem ez a csatazaj köríti mindazt, amit mondani szeretnék, hanem talán valami lenyugvás, csend megérkezik kívülről is, nem csak az egyházon belülről.

A teljes interjú itt meghallgatható.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik