Egy férfit letartóztattak, két társa szabadlábon védekezhet, miután hétfőn Letenyén, egy lakóautóban 64 kiló marihuánát próbáltak Magyarországra hozni.
A Zalaegerszegi Törvényszék közleménye szerint kábítószer birtoklásának bűntette miatt indítványozta a Zala Vármegyei Főügyészség két férfi és egy nő letartóztatását, akik marihuánát hoztak be Magyarországra a letenyei határátkelőn, valamint az egyik férfi lakóhelyén is találtak kábítószergyanús növényi anyagot.
A Zalaegerszegi Járásbíróság nyomozási bírája a szökés, elrejtőzés, bűnismétlés, illetve a bizonyítási eljárás meghiúsításának, megnehezítésének veszélyére tekintettel 30 napra elrendelte annak a gyanúsítottnak a letartóztatását, akinek a lakásán is találtak kábítószert. A járműben utazó másik férfi és egy nő esetében a bíróság úgy döntött, hogy ők szabadlábon védekezhetnek.
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal közleménye szerint a Bevetési Igazgatóság pénzügyőrei állították meg az Olaszországból érkező lakóautót, mert feltűnt, hogy a rozoga jármű új rendszámot kapott, az ajtajáról pedig hiányzik a zár. Az MTI azt írta, hogy a lakóautót elsőként Harley, a cigaretta- és kábítószerkereső kutya szimatolta körbe, majd néhány perccel később már jelzett is az egyik oldalsó rekesznél. A NAV munkatársai összesen csaknem 64 kilogramm marihuánát találtak az autó különböző tárolóiban.