Belföld

Takács Péter szerint hungarikumnak számít a magyar védőnői szolgálat

Varga Jennifer / 24.hu
Varga Jennifer / 24.hu

A hungarikumnak számító magyar védőnői szolgálatot érdemes bemutatni Európának, ezért az egészségügyi kormányzat lehetőséget fog biztosítani erre a magyar soros EU-elnökség alatt – jelentette ki a Belügyminisztérium egészségügyi államtitkára a védőnők napján tartott ünnepségen szerdán Budapesten.

Takács Péter az MTI tudósítása szerint azt mondta, ezen a napon olyan szakembereket köszönthetnek, akik évtizedek óta a közösség és az ország szolgálatában állnak, munkabírásukkal és erejükkel segítenek a problémák megoldásában, támogatva a családokat.

Hornung Ágnes, a Kulturális és Innovációs Minisztérium családokért felelős államtitkára arról beszélt, hogy a 109 éves születésnapját ünneplő védőnői szolgálat “a társadalmunk cselekvő jóindulata”.

Magyarország 2010 óta családbarát ország, és Magyarországon a korábbi időszaktól eltérően a gyermekvállalás ma már nem elszegényedést, hanem anyagi és társadalmi megbecsülést jelent

– hangsúlyozta az államtitkár.

Május végén egyébként Kunetz Zsombor egészségügyi szakértő arról számolt be, hogy mióta az önkormányzatok helyett a megyei kórházak felelnek a védőnői ellátásért, már nem mindenhol biztosítottak a szükséges felszerelések.  A kórházak ugyanis nem rendelik meg a szükséges eszközöket, így sokszor előfordul, hogy papír, nyomtatóba való tinta és műanyag pohár sincs több védőnői rendelőben.

Független Egészségügyi Szakszervezet védőnői alapszervezetének a vezetője, Szalainé Pintér Veronika védőnő pedig azt mondta: tavaly július óta a védőnők 68 százaléka nyilatkozott arról, hogy saját pénzen vett olyan eszközt, ami a mindennapi munkavégzéséhez szükséges.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik